4-es metró
Szombattól változik a felszíni közlekedés menetrendje
Bár a 4-es metrót a tervek szerint péntek déltől használhatják az utasok a felszíni közlekedés csak másnap, a szombati üzemkezdettől változik meg.
2014.03.25 16:15MTI
A buszok délután is az eddig megszokott menetrend szerint és útvonalon közlekednek, és az új kelenföldi buszvégállomást sem adják, csak másnap.
Szombattól jelentősen módosul a felszíni közlekedés: tíz fővárosi kerületben, valamint Budaörsön és Törökbálinton mintegy 40 autóbusz-, öt villamos- és három trolibuszvonal menetrendje módosul. Korábbi közlésük szerint a felszíni járathálózatot úgy alakították át, hogy a 4-es metró használatát ösztönözzék. Ott azonban, ahol a metróra való átszállás lassítaná az utazást, nagyrészt meghagyták a felszíni utazási lehetőséget, ezért nem változtattak érdemben például a dél-budai villamosok közlekedésén.
Tarlós István főpolgármester kedden jelentette be, hogy Orbán Viktor miniszterelnökkel együtt pénteken adják át a 4-es metrót, amelyet az utasok a vasárnapi üzemzárásig ingyen vehetnek igénybe.
A 4-es metrót, amely Kelenföld vasútállomást köti össze a Baross téri Keleti pályaudvarral, nyolc év építés után adják át. A 7,4 kilométeres, tíz állomást magába foglaló első szakasz építése 2006-ban kezdődött el.
A metrószerelvényeket a francia Alstom cég szállítja, ezek külsőre megegyeznek a 2-es vonalon közlekedő Metropolis kocsikkal, de a 4-es metró teljesen automata vezérlésű.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06