Választás 2014
A Jobbik a Kúriához fordul az NVB-döntés miatt
A Nemzeti Választási Bizottság csütörtökön arra hivatkozva utasította el a kezdeményezést, hogy a kérdés tiltott tárgykört érint, nemzetközi szerződésbe ütközik.
2014.03.21 11:16MTI
A Jobbik a Kúriához fordul a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) csütörtöki döntése miatt, amelyben a testület elutasította a magyar termőföld tulajdonjogáról szóló népszavazási kezdeményezést.
Magyar Zoltán, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján botrányosnak nevezte az NVB nem jogerős határozatát.
Kijelentette: a Jobbik kezdeményezésével elérhető lett volna, hogy a kormány tárgyalásokat kezdjen az uniós csatlakozási szerződés felülvizsgálatáról annak érdekében, hogy a termőföld magyar kézben maradjon. Kiemelte: szó sincs arról, hogy a népszavazás a csatlakozási szerződés felrúgását eredményezte volna.
A jobbikos politikus szerint az NVB a kormány nyomására döntött, de mérlegelnie kellett volna, mert a kezdeményezés megállja a helyét. Példaként Litvániát hozta fel, ahol közlése szerint ősszel ugyanezt a kérdést felteszik az ott élőknek.
Milyen ország az, ahol nem lehet megkérdezni a népet arról, hogy a földjét saját kezében akarja-e tartani vagy át akarja-e játszani tőkeerős, külföldi spekulánsoknak? - kérdezte.
Magyar Zoltán álláspontja szerint a döntéssel egyértelművé vált, hogy azon magyar emberek számára, akik a magyar földet magyar kézben akarják tudni, egyetlen lehetőség maradt: a Jobbikra kell szavazni, hiszen az Országgyűlés az eddigi összetételben képtelen volt a magyar földet megvédeni, a népszavazást pedig megakadályozták.
A kezdeményezést Vona Gábor pártelnök nyújtotta be hitelesítésre az NVB-nek, a kérdés így szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés olyan határozatot fogadjon el, amelyben felkéri a Kormányt uniós csatlakozási szerződésünk módosításának kezdeményezésére annak érdekében, hogy a magyar termőföld tulajdonjogát - a Magyar Állam, az önkormányzatok és az egyházak kivételével - csak belföldi magyar állampolgárok szerezhessék meg?".
A Nemzeti Választási Bizottság csütörtökön arra hivatkozva utasította el a kezdeményezést, hogy a kérdés tiltott tárgykört érint, nemzetközi szerződésbe ütközik. .
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


