Háborús bűnök
Biszku Béla nem tett vallomást
A 92 éves egykori pártvezető az 1956-os forradalmat követő megtorlásokkal kapcsolatban vádolják háborús bűntettel.
2014.03.18 11:24MTI
MTI
A tárgyalást nagy sajtóérdeklődés kíséri, a rendőrség jelentős erőkkel biztosítja a Fő utcai bírósági épületet kívül és belül. Az idős vádlottat két nő támogatta. A tárgyaláson a hallgatóság soraiban ott volt több jobbikos országgyűlési képviselő, Gaudi-Nagy Tamás, Novák Előd és Szilágyi György.
Biszku védője a tárgyalás elején kifogásolta, hogy egy polgári személy ügyében hadbíró jár el, továbbá hogy kampányidőszakra időzítették az első tárgyalását egy olyan ügynek, amely a parlamentben is szóba került, így kampányeseménnyé válhat.
A vádirat ismertetése után felolvasták Biszku Béla korábbi nyomozati vallomásait, amelyek mindössze egy-két mondatosak, és lényegében arról szólnak, hogy nem követett el bűncselekményt. A büntetőper iratismertetéssel folytatódik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


