Túllépték a határt
MSZP: erkölcstelen és törvénytelen a Fidesz kampánya
Az ellenzéki párt szerint ugyanis túllépte a törvényes határt a kormánypárt kampányköltése független szakmai szervezetek számításai alapján.
2014.03.17 17:53MTIBudai Bernadett, az MSZP szóvivője az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy a Fidesz, a Fidesz-kormány, valamint "a Civilbe Öltözött Fideszesek (CÖF)" együttes kampányköltése a maximálisan megengedett összegnek immár több mint a kétszeresére rúg.
Mint fogalmaz: "mától világos, hogy a hazugságokra és az egyenlőtlen játékszabályokra építő Fidesz kampánya nem csupán erkölcstelen, hanem törvénytelen is".
Azonban hiába a Fidesznek kedvező választási rendszer, hiába a köztereket és a médiát elárasztó narancsos sikerpropaganda, az emberek többsége tudja: az élet nem könnyebb, hanem nehezebb lett az elmúlt években, ahhoz pedig, hogy ez megváltozzon, kormányváltás kell - fogalmaz Budai Bernadett.
A kormányváltó szövetség pártjai továbbra is a törvényes keretek között tartják a kampányukat. "Tisztességtelen feltételek mellett, ám tisztességes eszközökkel fogjuk április 6-án legyőzni Orbán Viktort és rendszerét, majd szigorú, de jogállami elszámoltatásba fogunk kezdeni" - közölte az MSZP szóvivője.
A Transparency International (TI) szerint a Fidesz-KDNP - a CÖF és a kormány segítségével - kétszeresen túllépi a törvény által meghatározott egymilliárd forintos határt a kampányfinanszírozásban. Ligeti Miklós, a TI Magyarország jogi igazgatója hétfőn sajtótájékoztatón közölte: még nem ért véget a választási kampány, de február végéig a Fidesz több mint kétmilliárd, a baloldali kormányváltó szövetség 680 millió, a Jobbik 650 millió, az LMP pedig 310 millió forintot költött. A kampányköltések törvényes határértéke egymilliárd forint.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


