Március 15.
"Dacolnak az ellenszéllel" - átadták a Szabad Sajtó-díjakat
Mesterházy szerint erős jobboldali médiatúlsúly van Magyarországon, ezért fontos, hogy a díjazottak "dacolnak az ellenszéllel", és megírják, amit tapasztalnak, gondolnak.
2014.03.16 12:51MTI
Doros Juditnak, a Népszabadság újságírójának, Parti Nagy Lajos Kossuth-díjas költőnek, írónak, Pikó Andrásnak, a Klubrádió műsorvezetőjének és Tibori Szabó Zoltán publicistának, holokausztkutatónak ítélte oda idén a Szabad Sajtó-díjat az MSZP által létrehozott Szabad Sajtó Alapítvány.
Az alapítvány idén 21. alkalommal döntött az elismerésekről, amelyeket - az Egyesült Államokban lévő Tibori Szabó Zoltán kivételével - a Pilvax étteremben vettek át a díjazottak vasárnap.
Mesterházy Attila MSZP-elnök, a baloldali ellenzék miniszterelnök-jelöltje a díjátadón arról beszélt: az 1848-as forradalom egyik legfontosabb követelése a sajtószabadság, a cenzúra eltörlése volt.
Véleménye szerint ez ma is aktuális, az Orbán-kormány a médiatörvény elfogadásával, az állami hirdetések elosztásával mindent megtett azért, hogy uralma alá hajtsa a sajtót és korlátozza a szabadságát.
Hangsúlyozta: a demokrácia egyik alapköve a tájékozott polgár, ehhez pedig az kell, hogy a médiában dolgozók objektíven tájékoztassák az embereket. Ma Magyarországon viszont erős jobboldali médiatúlsúly van, a köztelevíziót is párttévévé silányították - jelentette ki.
Mesterházy Attila szerint ezért különösen fontos, hogy a díjazottak "dacolnak az ellenszéllel", és megírják, amit tapasztalnak, gondolnak.
A szocialista pártelnök arról is beszélt, a miniszterelnök úgy gondolkodik, hogy akinek többsége van, annak igaza is van. Szerinte bár a kormányfő ünnepi beszédében azt mondta, Magyarország egységes, Orbán Viktor valójában kirekeszti azokat, akik nem értenek egyet a Fidesz aktuális álláspontjával, az ellenzékre pedig bűnbakként tekint.
A baloldali összefogás ezzel szemben olyan országot szeretne, ahol a jobboldaliak is otthon érzik magukat - jelentette ki, hozzáfűzve: azért is kell kormányváltás, hogy félelem és megosztottság nélkül lehessen élni. Mesterházy Attila szerint az április 6-ai választás ezért történelmi jelentőségű lesz.
Kránitz László MSZP-s országgyűlési képviselő, a Szabad Sajtó Alapítvány elnöke azt mondta: évről évre azokat díjazzák, akik akár egzisztenciájuk veszélyeztetése árán is kiállnak a sajtószabadság mellett.
A hagyományosan a március 15-ei nemzeti ünnepre időzített díjátadón újságírók és közéleti személyiségek mellett számos szocialista politikus - mások mellett Baja Ferenc, Harangozó Tamás, Horváth Csaba, Józsa István, Kovács László, Lamperth Mónika és Puch László - vett részt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
- 10:08 Trump betiltja a vírusokkal kapcsolatos veszélyes kutatások állami támogatását
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06