Maguk kérték a kiadatást
Sepeljevék inkább Ukrajnába mennének
A megváltozott ukrajnai helyzetre tekintettel nem kéri a magyarországi menekültstátust a Sepeljev házaspár, és maguk kérik, hogy adják ki őket Ukrajnának.
2014.03.07 15:27MTI
Olekszandr Sepeljevet, aki korábban ukrán képviselő volt, hazájában súlyos bűncselekményekkel gyanúsítják. A férfi tagadja bűnösségét. A házaspár jelenleg kiadatási letartóztatásban van, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) legutóbb februárban utasította el menedékkérelmüket.
Bősze Ferenc, a házaspár jogi képviselője elmondta: Galina Sepeljeva és Olekszandr Sepeljev csütörtökön úgy döntött, a megváltozott ukrajnai helyzetre tekintettel nem kérik a bíróságtól a BÁH határozatának - amelyben elutasították menedékkérelmüket - a megváltoztatását.
Azt a kérelmüket azonban továbbra is fenntartják, hogy a bíróság helyezze hatályon kívül a határozatot, mivel az megítélésük szerint számos valótlanságot tartalmaz. A házaspár maga kéri kiadását Ukrajnának - mondta az ügyvéd, hozzátéve: köszönik, hogy Magyarország nyolc hónapig védelemben részesítette őket, mivel az szükséges volt ahhoz, hogy "túléljék a Janukovics-diktatúrát".
A Sepeljev házaspárt tavaly júliusban fogták el Budapesten, ezután mindketten menekültstátusért folyamodtak, kérelmüket azonban a BÁH elutasította.
A döntést a házaspár megtámadta, és a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság tavaly decemberben új eljárás lefolytatására utasította a hivatalt. A bíróság előírta a bevándorlási hivatalnak, vizsgálja meg, hogy Kanada "tényleges védelmet nyújt-e" az ukrán-kanadai kettős állampolgárságú házaspárnak, olyat, amelyet ők valóban igénybe is tudnak venni.
A BÁH február elején már másodszor hozott döntést az ügyben, és másodszor utasította el a házaspár menedékkérelmét.
Akkor ügyvédjük az MTI-nek azt mondta, a BÁH határozata értékelte az ukrajnai politikai helyzetet is, és úgy fogalmazott: "a szemben álló felek felfegyverkezettsége, a halottak és sebesültek száma még nem minősül belső fegyveres konfliktusnak, s annak mértéke nem éri el azt a szintet", amelyet a BÁH a menedékkérelem vizsgálatánál figyelembe vehetne.
A házaspár akkor kezdeményezte a BÁH-határozat felülvizsgálatát a bíróságon. Az ukrán hatóságok szerint Olekszandr Sepeljevnek köze volt a Rodovid Bank egyik volt részvényese ellen tavaly tavasszal egy Kijevhez közeli településen elkövetett merénylethez. Ismeretlenek rálőttek az üzletember autójára, a támadásban ő és sofőrje is megsérült.
Sepeljev két cikluson át parlamenti képviselő volt Julija Timosenko egykori kormányfő frakciójának tagjaként. 2010-ben kizárták, és csatlakozott a Viktor Janukovics elnök mögött álló Régiók Pártjához.
A tavalyi parlamenti választásokon egyéni jelöltként indult, de nem jutott be a parlamentbe. A volt politikust az ukrán hatóságok kétrendbeli sikkasztással is gyanúsítják.
A gyanú szerint a Rodovid Bankból 2009-ben sikkasztott el több mint 220 millió hrivnyát (6,6 milliárd forint), egy másik üzletemberrel közösen pedig 315,3 millió hrivnya állami támogatást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06