Mind a kilenc lukra
MSZP: maffia alakult a hortobágyi földek megszerzésére
A szocialisták szerint a hortobágyi földügyekben is tetten érthető Ángyán József korábbi államtitkár megállapítása, mely szerint a kormányt zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, maffiacsaládok irányítják.
2014.02.25 12:47MTI
Gőgös Zoltán MSZP-s képviselő kifejtette: az egyik nyertes, aki fiktív lakcímre bejelentve győzött a hortobágyi földpályázaton, nemrégiben céget alapított, amelynek telephelye a legnagyobb földnyertes család tulajdona. Szerinte ez is mutatja, hogy a győztesek - nagyjából húszan - összejátszottak.
Gőgös Zoltán azt mondta: a földosztást Kun Péter "bábáskodásával" bonyolították le, ő volt a bíráló bizottság elnöke, ugyanakkor ő maga is több mint 600 hektár földet nyert el, ami fölveti az összeférhetetlenség gyanúját.
A szocialista politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy Kun Péter ügyvivő a Kunszövetségben, amelynek elnöke Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Szerinte a hortobágyi földügy így a kormányzatig is elérhet.
Gőgös Zoltán - aki korábban feljelentés-kiegészítést tett - úgy látja, a maffiagyanút erősíti az is, hogy a nyomozást a múlt héten a Nemzeti Nyomozó Iroda korrupció és gazdasági bűnözés elleni osztálya vette át.
Nagy-Huszein Tibor, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja a sajtótájékoztatón azt kifogásolta, hogy a május 1-jén hatályba lépő új földtörvény kizárja a földvásárlásból azokat a diplomás szakembereket, akik főállású alkalmazottként dolgoznak egy mezőgazdasági vállalkozásban.
Szerinte az Orbán-kormány átverte a családi gazdaságokat, és központosított mezőgazdasági szervezést valósítana meg. Felhívta a figyelmet, hogy a Fidesz-kormány a választás utánra halasztotta annak a törvénynek a benyújtását, amely meghatározza, kik jogosultak az integrációra.
Közölte: ha az Összefogás győz a választáson, felülbírálják a földtörvényt, hogy azok élhessenek a mezőgazdaságból, akik értenek hozzá.
Szabó Rebeka, a Párbeszéd Magyarországért politikusa a helyi földbizottságok működésével kapcsolatos aggályait fogalmazta meg. Bírálta, hogy - mivel nem a helyben lakó gazdákból, hanem a település határában földet használókból indulnak ki - akár a Simicska Lajoshoz és Nyerges Zsolthoz köthető cégcsoport is tagokat delegálhat a bizottságokba.
Azt is kifogásolta, hogy a földbizottságoknak csak az adásvételi szerződéseknél van véleményezési és vétójoguk, szerinte ugyanis az oligarchák elsősorban hosszú távú bérlettel szerzik meg az állami földeket és semmizik ki a helyben élő gazdálkodókat.
A PM politikusa arra is kitért, hogy még nem jelent meg a helyi földbizottságokról szóló kormányrendelet. Ha pedig a testületek nem jönnek létre április 30-áig, "a nagybirtokosokkal és Fidesz-káderekkel feltöltött" agrárkamara helyi bizottságai veszik át szerepüket - jelentette ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


