Hétfőn is tárgyalják
Devizahitelek - rövidesen megtudjuk, mi az alkotmánybírák elvi döntése
A kormány kérdései nem valamely konkrét devizahiteles probléma megoldására irányulnak. Arra várnak választ, hogy az alaptörvényből milyen általános követelmények érvényesítése következik.
2014.02.23 10:38MTI
Forrás: MTI
Hétfőn ismét tárgyalja a kormány devizahiteles indítványát az Alkotmánybíróság (Ab), az ügy folyamatosan a testület napirendjén van, és rövidesen megszülethet a döntés - mondta Bitskey Botond, az Ab főtitkára.
A kormány november végén fordult az Ab-hoz, hogy az alaptörvény értelmezését kérje a devizahitelekkel összefüggésben.
Bitskey Botond a kormány indítványával kapcsolatban elmondta: az két elvi kérdést tartalmazott. Egyrészt, hogy az alaptörvényből levezethető-e olyan konkrét fogyasztóvédelmi rendelkezés, amely szerződési feltétel, bírósági ítélet vagy jogszabály alaptörvény-ellenességét okozná. Hozzáfűzte, hogy a kormány indítványa példaként megemlíti ugyan a devizahiteles szerződések egyes elemeit, de fontos hangsúlyozni: az Ab-nak ebben az ügyben nem azt kell eldöntenie, hogy a devizahitel-szerződések vagy azok egyes elemei alkotmányellenesek-e.
A kormány indítványának másik eleme az volt, hogy az úgynevezett devizahitel szerződések milyen keretek között módosíthatók jogszabállyal. A kormány kérdései nem valamely konkrét devizahiteles probléma megoldására irányulnak. Arra várnak választ, hogy az alaptörvényből milyen általános követelmények érvényesítése következik, továbbá milyen keretek közt lehetne megváltoztatni a szerződéseket.
A főtitkár megjegyezte: indítványában a kormány sem kérte, hogy az Ab konkrét kérdésekben foglaljon állást.
Arra a kérdésre, hogy a Kúria tavaly decemberben hozott jogegységi határozatát figyelembe veszi-e az Ab, a főtitkár kifejtette: a Kúria döntése nem tárgya az Ab előtt folyó eljárásnak, a kúriai döntés tartalmára az alkotmánybírósági eljárás semmilyen módon nem hat ki, mint ahogy szintén nincs közvetlen kapcsolat az alkotmánybírósági eljárás és az Európai Unió Bírósága előtt folyó eljárás között.
A Kúria polgári kollégiuma december 16-i ülésén jogegységi határozatban mondta ki többek között azt, hogy a devizahiteles szerződések nem tekinthetők érvénytelennek pusztán az adóst terhelő árfolyamkockázat miatt. A határozat indoklása kitér arra is, hogy a tartós hitelezési jogviszonyban a szerződéskötést követően olyan változások állhatnak be, amelyek a szerződés gazdasági kockázati egyensúlyát utólag felboríthatják. Ha a felek a szerződés módosításával ezeket közösen nem orvosolják, a szerződésekbe való utólagos beavatkozás válhat szükségessé.
A Kúria szerint azonban bíróság csak kivételesen, egyedi jogviszonyokban módosíthat egyes szerződéseket. A társadalmi méretű problémák megoldásának nem a bírói út a megfelelő módja, hanem a jogalkotás, amely figyelembe tudja venni az össztársadalmi érdekeket is.
Az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő ügyben a luxembourgi székhelyű testület a devizahiteles szerződések egyes feltételeinek tisztességtelenségével kapcsolatban vizsgálódik.
Forrás: MTI
Az új alkotmány 2012. január 1-jei életbelépése óta a kormány a devizahitelesek ügyén kívül még három alkalommal kért alkotmányértelmezést az Ab-tól: 2012-ben a médiatörvénnyel, illetve az uniós alapszerződésekkel, 2013-ban pedig a médiatanács elnökének képesítési feltételeivel összefüggésben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


