A fővárosban kiegyensúlyozottak az erőviszonyok
Budapesten ugyanannyian szavaznának a kormánypártokra, mint az ellenzékre
A kormánypártok elmúlt másfél évben bekövetkezett népszerűségvesztése a fővárosban jóval kisebb volt, mint országosan, így 2007 végén nagyjából ugyanannyian szavaztak volna a kormánypártokra, mint az ellenzékre - derül ki a Medián tavaly év végén készített reprezentatív budapesti felméréséből.
2008.01.07 18:15MediánA felmérés szerint ugyanakkor a Fidesz támogatói elkötelezettebbek - 61 százalékuk állította, hogy biztosan részt venne egy "most vasárnapi" választáson, miközben az MSZP-szavazók körében ez az arány 53 százalék -, így a választani tudó "biztos" szavazók körében a Fidesz egyértelműen vezet az MSZP előtt. A pártok közül választani tudók körében a Fidesz támogatottsága hat százalékkal nőtt a 2006-os parlamenti választások óta, így 2007 végén a Fidesz és a szocialisták támogatottsága nagyjából megegyezett, az SZDSZ az országos átlagnál jóval nagyobb, a többi párt pedig nagyjából annak megfelelő tábort tudhat maga mögött a fővárosban - derül ki a Medián 2.000 fő megkérdezésével 2007. november 16. és december 2. között készített kutatásából.
A Medián internetes honlapján még vasárnap közzétett felmérésben az olvasható, hogy míg a megszorító intézkedések bejelentése után az MSZP országos szinten a hátrányosabb helyzetű társadalmi csoportokban veszítette a legtöbb szavazatot, a Fidesz pedig itt szerzett leginkább új támogatókat, addig Budapesten a jobboldal továbbra is a budai belső kerületekben, a diplomások és a magas jövedelműek körében áll a legjobban.
Csökkent Budapesten a főpolgármester munkájával való elégedettség is, ám az országos politika bizalomvesztésénél jóval kisebb mértékben. 2006 januárjában a fővárosiak átlagban a közepesnél valamivel rosszabbra, 100 fokú skálán mérve 46 pontra értékelték Demszky Gábor (SZDSZ) munkáját, azóta ez az "osztályzat" 7 pontot romlott, mégpedig az ellenzéki szavazók és a "bizonytalanok" véleményváltozása miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:06 Új kiállítással bővül a Hungexpo kínálata
- 4:05 NAK: megalakult a 'mentes' termékek munkacsoportja
- 3:05 Továbbra is népszerű, de átalakult a borravaló intézménye egy felmérés szerint
- 2:04 MOHU átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06