Érdekek?
Mesterházy: "az Orbán-kormány kísérletet tesz a történelem átírására"
A baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje szerint különös jelentőséget ad Budapest nyilas uralom alóli felszabadulása évfordulójának az, hogy "az Orbán-kormány kísérletet tesz a történelem átírására napi politikai érdekeinek megfelelően".
2014.02.13 09:30MTI
MTI, archív
Úgy fogalmazott, hogy 1945. február 13-án Budapest megszabadult a nyilas rémuralomtól, a fasiszta megszállók és kiszolgálóik barbarizmusától, fellélegezhettek az üldözöttek, és a túlélők előmerészkedhettek az óvóhelyekről.
Erre a napra emlékezni és emlékeztetni kötelessége mindenkinek, aki az embertelenség helyett az emberséget, a háború helyett a békét, az elnyomás helyett a szabadságot választja és védelmezi - közölte Mesterházy Attila.
"Különös jelentőséget ad, hogy az Orbán-kormány kísérletet tesz a történelem átírására napi politikai érdekeinek megfelelően. Megértéssel viszonyulnak a bűnös és diktatórikus Horthy-korszakhoz, rehabilitálni kívánják az akkori elnyomó hatalom megszállókkal együttműködő tagjait, de relativizálják az elkövetett bűnöket is. Ezzel súlyosan megsértik az áldozatok emlékét és rombolják a nemzet önbecsülését" - írta.
A 21. században, egy európai demokráciában erre semmilyen hatalmi érdek, politikai szándék vagy emberi számítás nem adhat felhatalmazást senkinek - tette hozzá az MSZP elnöke. Szerinte, aki mégis megkísérli ezt, annak az európai eszmények, a szabadság és a humanizmus híveinek jogos megvetésével kell szembenéznie.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Négymillió autót hív vissza a Volkswagen - menet közben is elmehet a kormányzás
- 6:10 Elfogyhat a víz a Budaörsi Állatmenhelyen - sürgősen segítséget kérnek
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


