Hivatalos állásfoglalás még nincs
Megvannak az új ombudsmanjelöltek
A köztársasági elnök ombudsman-jelöltjeiről egyelőre egyik parlamenti párt sem alakította ki a hivatalos álláspontját, ám arra ígéretet tettek Sólyom Lászlónak, hogy mielőbb döntést hoznak.
2007.12.04 12:21MTIAz ombudsman-jelöltekről egyelőre egyik parlamenti párt sem alakította ki a hivatalos álláspontját, ám arra ígéretet tettek Sólyom Lászlónak, hogy mielőbb döntést hoznak.
A frakciók képviselői azt követően nyilatkoztak, hogy az államfő kedden a Sándor-palotában bejelentette: Nagy Boldizsár nemzetközi jogászt jelöli a jövő nemzedékek ombudsmanjának, és javasolja Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos újraválasztását.
Arra a kérdésre, mikor dönthet a jelöltek ügyében az MSZP képviselőcsoportja, Lendvai Ildikó frakcióvezető az MTI-nek azt mondta, nem szabtak maguknak határidőt. Megjegyezte: a frakciók általában a hét elején szoktak ülésezni. A szocialista politikus saját véleményeként azt mondta, továbbra sem tartja kívánatos eljárásnak, hogy egy parlamenti funkcióra történő jelölés előtt az államfő nem egyeztet előre a frakciókkal. Megjegyezte ugyanakkor, hogy döntése során nem a jelölési eljárásról alkot majd véleményt a szocialista frakció, hanem a jelöltek személyéről.
Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója arról beszélt, hogy igyekeznek még ezen a héten kialakítani álláspontjukat a két jelölt kapcsán. Utalt arra, hogy a házbizottságban a pártok a december 17-ei ülésnapra tervezték az ombudsmanok megválasztását, ám előtte még az illetékes bizottságokban is meg kell hallgatni a két biztosjelöltet. A fideszes képviselő hangsúlyozta: tudomásul veszik a köztársasági elnök jelölési eljárását, a korábbi biztosválasztásokat ugyanakkor nagyban segítette, hogy a frakciók előzetesen tudtak egyeztetni a jelöltekről, így nem kellett fiaskótól tartani. Répássy Róbert bízik abban, hogy a két jelölt el tudja nyerni a parlament kétharmados többségének bizalmát.
Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese azt mondta, a liberális képviselőcsoport jövő hétfői ülésének napirendjén szerepel az ombudsmanjelölés kérdése. Mint mondta, ígéretet tud tenni arra, hogy döntést hoznak. Gusztos Péter közölte: mindent megtesznek azért, hogy még az idén, karácsony előtt megszülessen a döntés. Az SZDSZ képviselője személyes véleményeként megjegyezte: az államfő két olyan jelöltet állított, aki megfelel az ombudsmani tisztség betöltőivel szembeni alapvető elvárásoknak. Ezek közé sorolta a magas szintű felkészültséget, valamint azt a személyes alkalmasságot, ami képessé teszi őket az "egyszemélyes intézményi poszt" megfelelő súly és tekintély melletti betöltésére.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


