Választás 2014
Állami és önkormányzati intézményekben is lehet választási rendezvényeket tartani
A büntető törvénykönyv is védi a gyülekezési jogot. A választási gyűlésen való részvétel erőszakkal vagy fenyegetéssel történő akadályozása három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
2014.02.09 11:45MTI
Állami és önkormányzati intézményekben is lehet választási gyűléseket, rendezvényeket tartani a jövő szombaton kezdődő kampányidőszakban, de a fenntartók csak azonos feltételekkel bocsáthatják a jelöltek, jelölőszervezetek rendelkezésre a helyiségeiket.
Tilos azonban kampánytevékenységet folytatni olyan épületben, amelyben hatóság működik. Ez alól kivételt képeznek az ötszáznál kevesebb lakosú települések, ha más közösségi célú épület nem áll rendelkezésre.
A kampánycélú rendezvényre való bérbeadás feltételeiről, így például a helyiségek díjáról az állami és önkormányzati költségvetési szervek, tehát az intézményfenntartók dönthetnek.
A kampányrendezvényeket a jogszabály egységesen "választási gyűlésnek" nevezi. Bár az új választási eljárási törvény szerint kampánycsend már nem létezik, nem változott az a korábbi szabályozás, amely szerint választási gyűlést kampányidőszakban lehet tartani, de a szavazás napján már nem tartható.
A törvény szerint a választási gyűlések nyilvánosak, azokon a rend fenntartásáról a gyűlés szervezőjének kell gondoskodnia.
Törvény tiltja a gyülekezési jog gyakorlását és a választási gyűléseken részvételt akadályozó egyes "magatartásokat". A szabálysértési törvény rendelkezései szerint aki mást gyülekezési jogának gyakorlásában, valamint a választási gyűlésen részvételében jogtalanul akadályoz, szabálysértést követ el, az ilyen ügyekben a rendőrség jár el.
A büntető törvénykönyv is védi a gyülekezési jogot. A választási gyűlésen való részvétel erőszakkal vagy fenyegetéssel történő akadályozása három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


