Szeptembertől
Újabb pedagógus-béremelés várható
"Szeptembertől újabb pedagógus-béremelés várható, átlagosan mintegy 10 ezer forintos nagyságrendben nőnek a keresetek."
2014.02.07 16:11MTI
Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár kifejtette: egy éven belül háromszor nő a pedagógusok bére, és a nagyobb teljesítményt díjazó, kiszámítható és tervezhető előmeneteli rendszer biztos életutat nyújt a pedagógusoknak.
Az eddigi lépéseket felidézve rámutatott: szeptemberben átlagosan 34 százalékkal, januárban további 8-10 ezerrel forinttal nőttek a pedagógusbérek. Hoffmann Rózsa jelezte, idén szeptembertől újabb béremelés következik, a jogszabályban rögzített módon.
A köznevelési államtitkár az MTI kérdésére azt mondta: az őszi emeléssel nagyjából átlagosan tízezer forintos nagyságrendű növekedés várható. Érzékeltetve a változásokat kifejtette: a tavaly szeptemberi emelés előtt a bruttó jövedelem 130-230 ezer forint volt, ez mostanra 230-310 ezer forintra nőtt, ami eléri az értelmiségi átlagfizetést.
Míg egy 18 éve pályán lévő, főiskolai végzettségű tanár tavaly augusztusban 155 ezer forintot keresett, szeptember után 231 ezer forintra ugrott a bére, januárban pedig 240 ezer forint lett.
Az újabb emeléssel szeptembertől 248 ezer forint lesz a bére, és ha a 14 éves gyakorlattal a szakvizsgázott kategóriába lép, portfólióját feltölti, januártól a mostani minimálbérrel számolva 273 ezer forintot keres majd - mondta.
Hoffmann Rózsa úgy fogalmazott, évtizedek óta nem volt olyen mértékű béremelés, mint ami az életpályarendszerrel megvalósul, és ez azt jelzi: amit ez a kormány megígért, azt meg is teszi. Ma már olyan országban élünk, ahol megbecsülik a pedagógusokat - mondta.
Szavai szerint az a cél, hogy megbecsült tanárok legyenek a pályán, akikre az iskola támaszkodhat. A jó tanár az iskola legfontosabb feltétele - rögzítette a köznevelési államtitkár, aki hangsúlyozta: a pedagógusok optimisták lehetnek, a gyermekek fejlődése érdekében végezhetik munkájukat.
Barlay Bence, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium igazgatója külön megköszönte, hogy a nem állami intézmények pedagógusait sem hagyta magukra a kormány. Náluk a szeptemberi emeléssel 30-80 ezer forintos bruttó béremelést tudtak végrehajtani. Évtizedes kimaradás után elindult valami a pedagógusok bérének rendezése területén is - értékelte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06