Nem írható ki több
Március 30-án tartják a két utolsó időközi önkormányzati választást
Csütörtöktől már nem írható ki időközi önkormányzati választás a jogszabályok szerint. Idén még tíz településen tizenkét választást tartanak, a két utolsót március 30-án Salgótarjánban és Somogyaszalón.
2014.01.30 08:29MTI
freedigitalphotos.net
A választási eljárási törvény értelmében az önkormányzati választás évében április 1-jéig lehet időközi választást tartani, és mivel Magyarországon hagyományosan vasárnap tartják a választásokat, ezért erre március 30-a az utolsó lehetőség.
A törvény szerint a választási bizottságoknak legalább 60 nappal korábban ki kell tűzniük a választást, így legkésőbb január 29-én lehetett kiírni időközi választást.
Ez azt jelenti, hogy ha megüresedik egy egyéni képviselői vagy polgármesteri hely, betöltetlen marad a következő választásokig. Más a helyzet, ha egy listáról megválasztott képviselő "esik ki", ilyenkor a helyére a jelölőszervezet új jelöltet jelenthet be a választási bizottsághoz, ezért ebben az esetben nincs is szükség időközi választásra.
A korábbi alkotmány értelmében az önkormányzati képviselők és a polgármesterek (és a főpolgármester) választását négyévente októberben kellett megtartani, de az új alaptörvény már ötéves ciklusokat határoz meg 2014-től.
Ebből az következik, hogy a következő parlamenti és önkormányzati választást már nem ugyanabban az évben rendezik meg. Az elmúlt évben 116 időközi önkormányzati választást rendeztek, az esetek túlnyomó többségében - 75 alkalommal - polgármestert választottak.
A Nemzeti Választási Iroda nyilvántartása szerint időközi önkormányzati választást április 1-jéig tíz településen tűztek ki az országban: a Somogy megyei Kerekiben, Kapolyon és Somogyaszalón polgármestert, Marcaliban egyéni választókerületi képviselőt, a Pest megyei Fóton egyéni képviselőt és polgármestert, a Baranya megyei Piskón, a zalai Kispáliban, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gagyapátin polgármestert, a Vas megyei Velemben polgármestert és egyéni képviselőt, valamint a Nógrád megyei Salgótarjánban egyéni képviselőt választanak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


