Mai program
Magyar-lengyel kormányközi csúcs és V4-találkozó Budapesten
Magyar-lengyel kormányközi csúcstalálkozót tartanak ma Budapesten, az eseményt V4 csúcstalálkozó követi. Orbán Viktor és a magyar kormány több minisztere a Parlamentben folytat megbeszéléseket Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel és kabinetjének több tagjával.
2014.01.29 07:44MTI
A tárgyalások után kormányközi egyezményeket írnak alá, a két kormányfő közös sajtótájékoztatót tart, majd Orbán Viktor és Donald Tusk hangversenyen vesz részt a Liszt Ferenc Zeneakadémián.
A nap folyamán találkoznak a visegrádi országok miniszterelnökei is, Orbán Viktorhoz és Donald Tuskhoz munkavacsora keretében csatlakozik Robert Fico szlovák és - a hivatali esküjét délelőtt letevő - Bohuslav Sobotka cseh kormányfő.
A megbeszélés témája az ukrajnai helyzet lesz. A visegrádi együttműködés révén gyakoriak a magyar-lengyel kormányfői találkozók, de lengyel miniszterelnök 2006 óta nem járt hivatalos látogatáson Magyarországon.
Akkor Kazimierz Marcinkiewicz lengyel kormányfő budapesti munkalátogatásán Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel a visegrádi országoknak az EU-ban képviselendő közös energiapolitikájáról tárgyalt, és találkozott Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével is.
A magyar miniszterelnök legutóbb tavaly júniusban járt Lengyelországban, amikor Varsóban részt vett a V4-Japán kormányfői csúcson.
A visegrádi országok miniszterelnökei legutóbb tavaly októberben tanácskoztak Budapesten, Jirí Rusnok cseh kormányfő, Donald Tusk, Robert Fico és Orbán Viktor megállapodott többi között abban, hogy a négy ország közös védelmi együttműködési stratégiát dolgoz ki, és 2016 első félévében készültségbe állítja az első V4-EU-harccsoportot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06