70 éves évforduló
Megemlékezések Salgótarjánban
A Radnai-havasokban 1944. január 13-án hirtelen lezúdult hótömeg 15 salgótarjáni áldozatára emlékeztek vasárnap a város központi temetőjében.
2014.01.13 06:28MTISzékyné Sztrémi Melinda (Fidesz-KDNP) polgármester beszédében úgy fogalmazott: minden idők legnagyobb magyar sporttragédiája volt a 2303 méter magas hegycsúcs megmászására indult fiatalok halála, ám ötven évig mégsem gyászolhatta leventéit a város.
Az erdélyi Radnai-havasokban alakították ki 1940 és 1944 között a Magyar Nemzeti Télisport Központot azzal a szándékkal, hogy egy majdani sikeres pályázat esetén ott téli olimpiát rendezzenek. Menedékházakkal és Európa akkori legnagyobb síugró sáncának megépítésével alapozták meg az ehhez szükséges infrastruktúrát, a Magyar Földrajzi Társaság pedig azt tervezte, hogy négyszintes épületet emel az akkori Magyarország legmagasabb pontjára, a 2303 méter magas Nagy-Pietroszra (akkori nevén Horthy-csúcsra).
A salgótarjáni leventék síjárőrcsapata - amely a Salgótarjáni Acélgyár síszakosztályához tartozott - 1944-ben három felnőtt kíséretében készült a nevezetesebb csúcsok megmászására. Két alkalommal már sikeres küldetést teljesítettek, ám január 13-án a tizenhat fős csoportot egy lavina elsodorta, a katasztrófát csak egyetlen sportoló élte túl.
Székyné Sztrémi Melinda a kegyeleti megemlékezésen felidézte, hogy a fiatalok halála után gyászolt a város, hetekig fekete lobogók lengtek az acélgyár bejáratánál és a középületeken. A második világháború után hosszú, kényszerű hallgatás következett, majd a lavinaszerencsétlenség 50. évfordulóján, 1994. január 13-án tartották az első hivatalos városi megemlékezést. 2003-ban emlékbizottság alakult, s elindult az első expedíció: 19 lelkes lokálpatrióta július 31-én elhelyezte azt az emlékoszlopot a tragédia helyszínén, a Nagy-Pietrosz alatti Mosolygó-tónál, amelyet azóta minden év nyarán megkoszorúznak a salgótarjáni leventékre emlékező zarándokok.
Az idei salgótarjáni megemlékezésen részt vett a romániai Borsa küldöttsége is. Grec Silvia Georgetta, a Salgótarjánnal testvértelepülési kapcsolatot ápoló Borsa kulturális főtanácsosa elmondta, hogy városuk is kegyelettel őrzi a fiatalok emlékét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


