Eljött az idő?
Pintér leleplezné az "őszödi beszéd" titkait
Pintér Sándor belügyminiszter szerint itt az idő, hogy a Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök Balatonőszödön elmondott beszédének kiszivárogtatásával kapcsolatban keletkezett titkosszolgálati jelentés egy részét nyilvánosságra hozzák.
2014.01.07 22:35MTIA belügyminiszter erről a HírTV Magyarország élőben című műsorában beszélt kedd este. Mint mondta, teljes egészében nem tudják feloldani a titkosítást, nyilvánosságra hozni a dokumentumokat, mert az érintetteknek személyiségi jogaik vannak, és az a titkosszolgálati munkatárs, aki ebben az ügyben tevékenykedett, nem lesz alkalmazható a jövőben.
Hozzátette: vannak a jelentésnek olyan részei, amelyek nem tartalmaznak államtitkot vagy olyan adatot, amely veszélyeztetné bárkinek az életét, tevékenységét, ugyanakkor nem biztos, hogy egy-egy rész teljességgel be tudná mutatni a történetet. Lehet, hogy félrevezetné azokat, akik csak részinformációkat kapnak meg - fogalmazott Pintér Sándor.
A 2006. október 23-i utcai demonstrációval kapcsolatban azt mondta, százas nagyságrendű azon rendőröknek a száma, akiket elbocsátottak, mert aznap szolgálatteljesítés közben bűncselekményt, szabálysértést vagy "gyanús cselekményt" követtek el, és "a testület nem vetette ki magából" őket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


