Bármelyik pillanatban
Gyurcsány: a DK kész tárgyalni az ellenzéki összefogásról
"A Demokratikus Koalíció (DK) üdvözli Bajnai Gordon és az Együtt-PM kezdeményezését a teljes körű demokratikus ellenzéki összefogás megvalósítására, és bármelyik pillanatban készen áll az együttműködésről szóló érdemi tárgyalások megkezdésére."
2014.01.06 11:24MTI
MTI, archív
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke megerősítette: a DK álláspontja szerint az ellenzék győzelmének és az Orbán-rendszer megbuktatásának legnagyobb esélyét a közös jelöltek, a közös lista és a közös miniszterelnök-jelölt jelenti.
Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője hétfőn közölte, az MSZP és az Együtt-PM közötti megállapodás kiterjesztésének és továbbfejlesztésének lehetőségeiről tárgyalna a szocialistákkal.
Az ATV reggeli műsorában azt mondta, az Együtt-PM szerint a lehető legszorosabb együttműködésre, akár közös listára van szükség az ellenzék érdemi támogatottsággal rendelkező erői között, és ennek megvalósításához "minden félnek áldozatot kell hoznia".
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt arról, újra kell írni az MSZP-Együtt-PM-megállapodást azt követően, hogy az Együtt-PM nem szövetségként, hanem pártként kíván indulni a 2014-es választáson, vagyis megváltozott az egyik szerződő alany személye.
Ennek során annak megvalósítására kívánnak törekedni, hogy egy baloldali jelölt álljon szemben az egyéni választókerületekben a Fidesszel - közölte, jelezve azt is: a helyzetértékelésre alkalmat ad az is, hogy a köztársasági elnök várhatóan hamarosan megjelöli a választás hivatalos időpontját, valamint elemezni kell azt a helyzetet is, hogy immár hasonló támogatottsággal rendelkezik az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció.
Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfő reggel úgy értékelte: ha újra összeállnak azok, akik egyszer már tönkretették az országot, az semmilyen újdonságot nem jelent a magyar családoknak, az emberek ugyanis emlékeznek arra, hogy mi történt 2002 és 2010 között.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


