Különleges helyzet állt elő
Az idén ingyenes helyekre is lehet pótfelvételizni
Ebben az évben az a különleges helyzet állt elő, hogy a pótfelvételin mesterszakokra államilag finanszírozott helyek is meghirdetésre kerültek.
2008.07.30 15:47ma.huEddig az volt a gyakorlat, hogy államilag finanszírozott helyeket a pótfelvételi keretében nem hirdették meg, kizárólag költségtérítéses helyek voltak elérhetőek. A változásnak feltehetően az az oka, hogy a mesterképzésekre szerény hallgatói létszám adta be a felvételi lapját, így - szemben az alapképzéssel - az államilag finanszírozott helyek nem keltek el.
Ez annak köszönhető, hogy nagyon sok mesterképzés nem indult el, hiszen az új rendszer szerinti alapképzésben résztvevők még nem végeztek.
A felvételi lapon csak egy szak jelölhető meg, de ezen a lapon ugyanannak a szaknak több különböző finanszírozási formája, ami a normál felvételi időszakban két szaknak számított, az itt most egynek számít." - Nyilatkozta dr. Ormos Mihály a Műegyetem Gazdaságtudományi Karának dékánhelyettese.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06