Magyarországi szálak
Lehallgatási botrány - Kocsis Máté vezeti a viszgálóbizottságot
A fideszes Kocsis Mátét választotta az amerikai lehallgatási botrány magyarországi szálait vizsgáló parlamenti bizottság elnökévé a Ház hétfőn.
2013.12.16 16:24MTIAz Országgyűlés múlt kedden döntött a bizottság felállításáról. A testületnek március 18-áig kell elkészítenie a jelentését. Feladata lesz feltárni, megállapítható-e, hogy Magyarországon is lehallgattak politikai, közéleti, gazdasági szereplőket, azaz hogy Magyarország az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által lehallgatott országok közé tartozott-e.
Tisztáznia kell, mi volt az információszerzés célja, kik voltak az alanyai, illetve hogy az ország szuverenitásának befolyásolására milyen eszközöket használtak fel, milyen adatokhoz férhettek hozzá, továbbá hogy magyarországi hírszerző szervezetektől érkeztek-e jelzések a külföldi befolyásolási szándékra vonatkozó információk.
Hétfőn a fideszes Kocsis Mátét választotta a nyolctagú bizottság elnökévé az Országgyűlés, alelnökké pedig az ugyancsak fideszes Gulyás Gergelyt és a szocialista Iváncsik Imrét. A bizottság tagja lett még a fideszes Csampa Zsolt, a KDNP-s Básthy Tamás, a jobbikos Mirkóczki Ádám, az LMP-s Mile Lajos és a független Pősze Lajos. Megbízatásuk feltétele, hogy megfeleljenek a legmagasabb szintű nemzetbiztonsági ellenőrzésen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06