Visszakérnék
Jobbik: Fizessen a TEK!
A Jobbik arra szólította fel a Terrorelhárítási Központot (TEK), hogy azonnal adja vissza azt nagyjából 120 millió forintot, amelyet egyes sajtóhírek szerint a 2013-as tavaszi árvíz elleni védekezésért kapott.
2013.12.08 15:59MTIMirkóczki Ádám, a párt szóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, határozati javaslat formájában a parlament elé terjesztik az ügyet. Hozzátette: a TEK-nek kifizetett összeg számtalan más helyen jobban hasznosulhatna.
Az ellenzéki képviselő azt mondta, a TEK minden rendvédelmi és katasztrófavédelmi szervezetnél jobban "ki van stafírozva", 13 milliárd forintos költségvetésébe bele kellett volna férniük az árvízvédelmi munkálatoknak. Jelezte, a TEK korában azt közölte, hogy mintegy húszezer órát dolgoztak a gátakon, de a Jobbik szerint ez legfeljebb nyolcezer órára tehető.
A szóvivő hangsúlyozta: azért is felháborító az ügy, mert civilek, egyéb szervezetek, egyesületek, egyházak is kivették részüket a védekezésből, és ők ingyen dolgoztak.
A TEK-kel kapcsolatban Mirkóczki Ádám azt mondta: folyamatosan hibákat követnek el, önmaguk karikatúrájává váltak. A Jobbik javasolni fogja a Belügyminisztériumnak, hogy szüntessék meg a szervezetet, mert a párt szerint ebben a formában nincs rá szükség, a 13 milliárd forintot pedig fordítsák a rendőrségen belüli bérfejlesztésre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


