Nőhet a hiány
Az idei költségvetést módosítja, majd a jövő évit tárgyalja a Ház
Az Országgyűlés mai önálló ülésén az idei költségvetés módosításáról dönthet, amivel az államháztartás központi alrendszerének hiánya 74,35 milliárd forinttal 1125,184 milliárd forintra nőhet.
2013.12.04 07:14MTI
A képviselők a nap végén a jövő évi költségvetés újra megnyitott részletes vitáját bonyolíthatják le.
A Ház ülése reggel 9 órakor napirend előtt felszólalásokkal kezdődik, amit a szavazás követ. A büdzsé módosítását elsősorban az októberben elfogadott takarékszövetkezeti integráció miatt terjesztette be a kormány.
Az eredeti előterjesztés mintegy 39 milliárd forinttal növelte volna a hiányt. Az eredeti előterjesztés - egy, a kormány által benyújtott és elfogadott módosító indítvánnyal - kiegészült azzal, hogy egy uniós bírósági döntés miatt a Mol visszakap 35,3 milliárd forintot a központi költségvetésből.
Az ülésnap további részében korábban tárgyalni kezdett javaslatok részletes vitái kerülnek terítékre, utolsó napirendi pontként pedig a 2014-es költségvetés újra megnyitott, összesen nyolc órás időkerettel kiírt részletes vitája.
Az Országgyűlés előző héten fogadta el a következő évi büdzsé főösszegeit, így a képviselők már csak az egyes fejezeteken belül kezdeményezhetnek átcsoportosításokat. A parlament döntése alapján a 2014-es költségvetés 15 983 milliárd 668,7 millió forint bevétellel és 16 968 milliárd 306,1 millió forint kiadással számol.
A hiányt 984 milliárd 637,4 millió forintra, a GDP 2,9 százalékára tervezik. A bevételi főösszeg 25 milliárd forinttal, a kiadási pedig 85 milliárd forinttal több a kormány által eredetileg javasoltnál, így a hiány 60 milliárd forinttal lett nagyobb.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


