Tudomásul veszi a bíróság döntését
Újra indul az ellenzéki összefogás jelöltje Fóton
"Tudomásul veszi a bíróság döntését és a megismételt választáson is elindítja polgármesterjelöltjét Fóton az ellenzéki összefogás."
2013.12.02 14:36MTI
MTI
Tóbiás József szocialista frakcióvezető-helyettes hangsúlyozta: a választás megismétlését elrendelő bíróság egy jelöltet vagy jelölőszervezetet sem marasztalt el.
Azt is mondta, hogy a bíróság mostani érvelésével az elmúlt húsz évben számos választást meg lehetett volna ismételni, miután annak a szavazókörnek az eredménye, ahol kampánycsendsértés történt, érdemileg nem befolyásolta a végeredményt.
Tóbiás József hozzátette: meggyőződésük, hogy fóti választóknak elegük van az elmúlt évtized fideszes városvezetéséből, ezért indítják újra jelöltjüket. A Budapest Környéki Törvényszék vasárnapi jogerős döntése értelmében kampánycsendsértés miatt meg kell ismételni a november 24-én tartott fóti időközi önkormányzati polgármester- és képviselő-választást.
A 19 ezer lakosú Fóton azért kellett időközi voksolást kiírni, mert a fideszes Cselőtei Erzsébet szeptemberben lemondott a polgármesteri posztjáról és az 1-es választókerületben szerzett egyéni mandátumáról is.
A 29,1 százalékos részvétel mellett megtartott választáson az öt polgármesterjelölt közül az ellenzéki összefogás színeiben induló Takács István kapta a legtöbb, 1116-ot voksot (25 százalék), így ő lett Fót új polgármestere.
Az 1-es számú választókerületben tartott időközi képviselő-választás eredményeként a nyolc jelölt közül a független Varga József Csongor nyerte el a mandátumot. Az MTI szombaton úgy értesült, hogy két ügyben is egy ügyvédi irodát képviselő magánszemély fordult a bírósághoz.
Az egyik ügy lényege, hogy két nő MSZP-s szórólapokkal biztatott szavazásra egy helyi lakost. Rendőri intézkedés is történt, a szórólapokból (amelyekből a voksolásra invitáltnak állítólag egyet sem adtak) a járőrnek önként átnyújtottak egy példányt a bepanaszoltak.
A másik ügy a szervezett szállítás. A Jobbik helyi politikusai már a voksolás napján panaszt tettek a helyi választási bizottságnál, azt állítva: megfigyelőik szerint egy MSZP-hez köthető férfi mikrobuszával Sikátorpusztáról a fótligeti szavazókörbe szállítottak át voksolókat.
Ezt utóbb a megnevezett és a helyi MSZP is cáfolta. Az ügyben a választási bizottság és a Jobbik is feljelentést tett. Szerdán egy újabb feljelentés is érkezett egy magánszemélytől, láncszavazás gyanúja miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


