Helyenként az alapoktól kell kezdeni...
90 milliárd forint elég egy megye felzárkóztatására?
És ha az a megye pont Szabolcs-Szatmár-Bereg?
2013.11.28 15:35MTI
Szabolcsi tanya áram nélkül - teendő van bőven
Az Európai Unió következő, 2014-2020 közötti költségvetéséből az eddigi döntések szerint több mint 90 milliárd forintot fordíthatnak Szabolcs-Szatmár-Bereg megye felzárkóztatására - közölte a megyei közgyűlés elnöke csütörtökön Nyíregyházán, miután a testület elfogadta a térség fejlesztési programját.
Seszták Oszkár (Fidesz-KDNP) elmondta: gazdaságfejlesztésre 46 milliárd, míg a közösségi szolgáltatások bővítésére 24 milliárd forint áll rendelkezésre.
A 70 milliárdon felül Nyíregyháza megyei jogú városa külön 14 milliárd forintot kap fejlesztésre, továbbá Szabolcs részesedik a határon átnyúló, magyar-román beruházási támogatási forrásból is, amely 60 milliárd forintot jelent nyolc megyének.
Seszták Oszkár megemlítette, hogy várhatóan vidékfejlesztési feladatokra is kapnak majd uniós támogatást a megyei önkormányzatok, ami tovább növelheti a 90 milliárd forintos összeget.
Beszélt arról is, hogy az európai uniós keretre pályázó beruházók 85 százalék alatti támogatást kaphatnak majd. A fejlesztési költség többi részéhez önerőt kell biztosítaniuk, ami szintén növeli a felzárkóztatás teljes összegét.
A csütörtökön elfogadott területfejlesztési stratégiai program alapján mindenekelőtt a foglalkoztatást szeretnék bővíteni a következő hét esztendőben. Kiemelt gondot fordítanak emellett a mélyszegénység felszámolására, a leszakadó, halmozottan hátrányos helyzetű kistérségek felzárkóztatására. Fontos cél továbbá a befektetésvonzó gazdasági, társadalmi, természeti és kulturális környezet megteremtése is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


