Menza
Hétmilliárd forinttal több juthat gyermekétkeztetésre
A gyermekétkeztetésre fordítható támogatás mintegy hétmilliárd forinttal emelkedhet jövőre, ez több mint 13 százalékos növekedés.
2013.11.23 14:59MTIIdén több mint 33 százalékkal nőtt az ingyenes és kedvezményes gyermekétkeztetésre fordítható támogatás egy főre eső összege - közölte Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára.
Közölte, az ingyenes és kedvezményes étkezetésre 2010-ben 28,7 milliárd forint jutott, 2014-ben ez az összeg 51,5 milliárdra nő.
Az államtitkár beszámolt arról is, hogy a bölcsődei, óvodai ellátásban részesülő vagy iskolában tanuló gyermekek közül a múlt évben 347 ezren ingyenes, 202 ezren 50 százalékos kedvezményes étkeztetéshez jutottak, tehát az intézményekben étkező gyermekek több mint fele kapott támogatást.
A sajtótájékoztatón közreadott tájékoztató szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium még az idén 4 milliárd forint többletforrást biztosít ilyen célra.
Írtak arról is, hogy a kormány kiemelt figyelmet fordít azokra a hátrányos helyzetű gyermekekre, akik a nyári szünidőben nem juthatnak meleg ételekhez. A szünidőben 2,4 milliárd forintos forrásból 111 ezer gyermek juthat ebédhez hét héten keresztül.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:25 Spanyolország hazahívja Buenos-Aires-i nagykövetét
- 16:22 Új gyalogátkelő lesz az Örs vezér terénél, a Kerepesi úton
- 15:21 Uniós külügyi szolgálat: a koszovói rendőrség akciója ellenkezik a normalizáció szellemével
- 14:24 Az EU jóváhagyta, hogy a befagyasztott orosz vagyon nyereségét Ukrajna önvédelmére és újjáépítésére használják fel
- 13:23 Izraeli védelmi minisztere az önvédelmi jog tagadásával vádolta a hágai főügyészt
- 12:33 Donald Tusk: Varsó 300 millió eurós hitelt vesz fel az EIB-től az európai légvédelemhez kapcsolódó műholdprogramra
- 11:23 Elmozdították a hídomlást okozó konténerszállítót Baltimore kikötőjének bejáratából
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06