Két nappal az elkövetés után
Bíróság előtt a kamionokból gázolajat lopó külföldi tolvajok
2 nappal a bűncselekmény elkövetése után bíróság elé állították és jogerősen elítélték azt a három külföldi állampolgárt, akik az M7-es autópályán a balatonlellei, majd a táskai pihenőhelyen gázolajat loptak egy-egy ott parkoló kamionból.
2013.11.22 18:37MTI
A Somogy Megyei Főügyészség pénteken kiadott közleménye szerint a Marcali Járásbíróság az elsőrendű vádlottat két év, a másodrendűt egy év tíz hónap, a harmadrendűt egy év nyolc hónap börtönre és vagyonelkobzásra ítélte.
A bíróság a büntetés végrehajtását mindhárom vádlott esetében három évre felfüggesztette. A vádlottak az egyik kamionból 600, másikból 50 liter gázolajat szívtak le. Az üzemanyag lopáshoz egy szivattyúval ellátott kamiont használtak.
A második kamionból csak azért nem szívtak le több gázolajat, mert a sofőr felébredt, és el kellett menekülniük. A másodjára megkárosított kamion vezetője értesítette a rendőröket, akik a következő pihenőnél elfogták az üzemanyag-tolvajokat, az ügyészség pedig két napon belül lopás miatt vádat emelt ellenük.
A somogyi főügyészség szerint megszaporodtak az üzemanyaglopások az M7-es autópálya pihenőhelyein álló kamionokból. Jelenleg hat, előzetes letartóztatásban lévő külföldi állampolgár ellen folyik eljárás a Fonyódi Járásbíróságon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06