Rend és fegyelem kell a magyarok szerint
Sokat panaszkodunk, mégis erős kezet akarunk
A lakosság többsége egyértelműen támogatja a büntetőeljárási törvény azon módosítását, amely alapján kiemelkedő súlyú bűncselekmény esetén korlátlan ideig előzetes letartóztatásban lehet tartani a vádlottat.
2013.11.14 15:55MTI
A Századvég legfrissebb ötszáz, véletlenszerűen kiválasztott felnőtt telefonos megkérdezése alapján készített kutatásának eredménye szerint a többség azzal is egyetért, hogy a szigorítás a már eljárás alatt lévő vádlottakra is vonatkozik.
Az Országgyűlés néhány napja törölte el - a büntetőeljárási törvény módosításával - az előzetes letartóztatás időtartamának felső határát a kiemelkedő súlyú, legalább 15 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel járó bűncselekményeknél.
A Századvég legfrissebb kutatása szerint a megkérdezettek 81 százaléka hallott a büntetőeljárási törvény hétfői szigorításáról, és az is kiderült, hogy a lakosság 88 százaléka támogatja az előzetes letartóztatás felső korlátjának eltörlését, 83 százalék pedig azt, hogy a szigorítás a már eljárás alatt lévő vádlottakra is vonatkozzon.
A kutatóintézet szerint a szigorítások kimagasló támogatottsága vélhetőleg összefügg az ároktői banda ügyével és más, korábbi esetek keltette társadalmi közfelháborodással.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
- 6:59 Mozdulni sem tudott a síneken fekvő kutya - az utolsó pillanatban mentették meg
- 22:52 Elárasztotta a tenger Kalifornia utcáit - lecsapott Rachel
- 20:30 102. születésnapján került a sürgősségire - megható, amit az ápolók tettek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


