Életvitel
LMP: "itt igazából a hajléktalanok üldözése folyik"
Az LMP szerint csak súlyosbodik a helyzet azzal a rendelettel, amelyben kijelölik, hogy hol nem tartózkodhatnak életvitelszerűen a hajléktalanok a fővárosban.
2013.11.14 09:10MTI
Szél Bernadett, az LMP társelnöke a fővárosi önkormányzat előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: Tarlós István főpolgármester és a hozzá csatlakozó kerületi polgármesterek nem hajlandóak szembenézni a valósággal, azzal, hogy "itt igazából a hajléktalanok üldözése folyik".
Szél Bernadett szerint "nyilvánvaló hazugság" Tarlós István azon állítása, hogy a hajléktalanokról akar gondoskodni. Hogyha a fagyhaláltól féltené őket, akkor nem eldugni akarná az otthon nélkülieket, hanem tartós megoldásokban gondolkodna - hangsúlyozta az ellenzéki politikus.
"A kérdést nem megoldják, hanem súlyosbítják, és cinkos ebben mindenki, aki a rendelettervezetet megszavazza" - fogalmazott Szél Bernadett. Közölte, léteznek olyan szakpolitikai megoldások, amellyel kezelhető lenne a hajléktalanok helyzete.
Ehhez szükség lenne a szociális bérlakás-rendszer fejlesztésére, a meglévő üres lakások hasznosítására, valamint a lakhatásai támogatások megemelésére - mondta.
Vágó Gábor, az LMP országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a rendelettel nem tartják be az "élni és élni hagyni örök szabályát". A hajléktalanság kérdése szociális kérdés. Átfogó, pártokon felülálló hosszú távú tervet kellene kigondolni, aminek az alapja a humanizmus, az, hogy emberszámba vesszük a legelesettebbeket is - mondta.
"Az, hogy a gödörben lévőket visszarugdossák, nem megoldás senki számára" - fogalmazott Vágó Gábor. A fővárosi önkormányzat épülete előtt a párt aktivistái olyan papírokat tartottak a kezükben, amelyekre - a többi között - azt írták: "a hajléktalanok kitiltása szégyen"; "demokráciában nincs másodrendű állampolgár".
A Fővárosi Közgyűlés csütörtök délelőtt kezdte volna tárgyalni a szabálysértési törvénnyel összefüggő azon rendelettervezetet, ami meghatározná, hogy hol nem tartózkodhatnak életvitelszerűen a hajléktalanok Budapesten. Tarlós István főpolgármester azonban felfüggesztette a testület munkáját, mert a Város Mindenkié szervezet flashmobbal megakadályozta az ülés elkezdését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


