"Az ország érdeke"
Gyurcsány ma is támogatná a sukorói beruházást
Gyurcsány Ferenc ma is támogatná a Sukoróra tervezett kaszinóberuházást, mert véleménye szerint ez az ország érdeke.
2013.11.11 16:36MTI
A volt miniszterelnök az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: a beruházás meghiúsulása miatt indított perben "az igazság tanújaként" vesz majd részt.
A Magyar Nemzet értesülése szerint a sukorói kaszinóberuházás meghiúsulása miatt hétfőn kezdődik és két hétig tart Washingtonban az a nemzetközi választott bíróság előtt zajló kártérítési per, amelyben izraeli befektetők több mint 100 milliárd forint kártérítésre perlik a magyar államot.
Az mno.hu a hétvégén azt írta, információik alapján a befektetők felhasználhatják majd Bajnai Gordon exminiszterelnök egy korábbi büntetőügyben tett vallomását, Gyurcsány Ferenc volt kormányfő pedig írásban fog tanúskodni.
Gyurcsány Ferenc hétfői közleményében úgy fogalmaz: Magyarország és a Velencei-tó partja gazdagodhatott volna egy egymilliárd euró értékű, háromezer embert foglalkoztató beruházással, de az akkori legnagyobb ellenzéki, most kormánypárt Fidesz "brutális politikai támadást indított a terv ellen" és végül ellehetetlenítették a programot. Véleménye szerint most viszont egy olyan nemzetközi bíróságon ítélik meg a Fidesz magatartását, "amit az itthon megszokott eszközökkel nem tudnak befolyásolni".
Gyurcsány Ferenc hangsúlyozza, hogy végig támogatta a tervezett beruházást és ma is ezt tenné, mert meggyőződése szerint ez az ország érdeke. "Bárki kérésére szívesen ismételten elmondom, tisztességtelen politikai szándékok miatt hiúsította meg a Fidesz, illetve a jelenlegi kormány a sukorói beruházást".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06