Reformáció emléknapja
Gáncs Péter: két evangélikus épületegyüttes bővülhet 2017-re
Jelentős kormányzati támogatással megvalósulhat a győri és a budapesti Insula Lutherana épületegyüttesek fejlesztése 2017-re, a reformáció 500. évfordulójára.
2013.10.31 11:13MTI
MTI
Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) elnök-püspöke a kormány és az MEE közötti megállapodás aláírása alkalmából tartott ünnepségen szólalt fel csütörtökön, Budapesten.
Mint elmondta, a beruházás Győrött a többi között új óvoda, kollégium és tornacsarnok építését és a szeretetház bővítését jelenti. Gáncs Péter hozzátette, hogy a Deák téri "lutheránus szigeten" komplex evangélikus kulturális központot alakítanak ki, kiállító- és előadótermekkel.
"Jó eséllyel a Deák téri Insula Lutherana a belváros egyszerre régi és új, turisztikailag is vonzó arca, látogatóhelye lesz" - mondta. Az evangélikus elnök-püspök szólt arról, a megállapodás célja, "hogy az állam és egyház elválasztásának elvét megvalósítva, de azt meghaladva, a közösségi célok érdekében történő együttműködés útját válasszuk".
A kormányzatnak megköszönve a "születésnapi ajándékot", annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a beruházás nem csak az evangélikus egyházat gyarapítja majd, "a lutheránus szigetek, közösségek ugyanis olyan nyitott kikötők, ahol bárki partra szállhat, helyet találhat, aki lelkileg, szellemileg töltődni, gazdagodni kíván".
A reformáció ünnepén, az evangélikus egyház születésnapján szerinte a reformációnak ma is aktuális az örömüzenete, ami abban foglalható össze, hogy "visszatalálhatunk az éltető, tápláló gyökerekhez, a teljes, boldog élet forrásához".
Ennek érdekében lépett fel 1517. október 31-én Wittenbergben Luther Márton, akit Margot Kässmann, a 2017-es reformációi jubileum jószolgálati nagykövete szellemesen "reformkatolikusnak" nevez - tette hozzá. Felhívta a figyelmet arra, hogy a reformáció visszaadta az embereknek többek között a munka, a család, az anyanyelv, az oktatás, a kultúra, a szabadság értékét és becsületét.
A reformáció egyházai ezekről az értékekről szeretnének tanúskodni mindenkinek és mindenkiért - jelentette ki. A kormány és az evangélikus egyház közötti megállapodás 5 milliárd forintos támogatást biztosít a felekezetnek. Ebből 4,7 milliárdot a győri épületegyüttesre, 300 milliót pedig a Deák téri épület átalakítására fordítanak.
Az eseményen megjelent Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Hölvényi György egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


