Nézőpont kérdése
Együtt-PM: folyamatosan csökken a valódi munkahelyek száma
Az Együtt-PM véleménye szerint a Központi Statisztikai Hivatal kedden közzétett foglalkoztatási statisztikája azt bizonyítja, hogy 2011 decembere óta folyamatosan csökken a valódi álláshelyek száma.
2013.10.29 15:55MTI
Bajnai Gordon, az Együtt PM szövetség vezetője
A valódi munkahelyek számának csökkenése egybeesik az egykulcsos adó bevezetésével és az adójóváírás eltörlésével.
A KSH kedden azt közölte, hogy idén július-szeptemberben a foglalkoztatottak létszáma 54 ezerrel több volt, mint egy évvel korábban, a munkanélküliek létszáma pedig 24 ezerrel csökkent ugyanebben a negyedévben 2012 azonos időszakához viszonyítva.
Tordai Bence, a Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja szerint az egykulcsos adó teljes bevezetésekor és az adójóváírás eltörlésekor csökkenni kezdett a versenyszférában alkalmazottak száma. A keddi adatok is azt bizonyítják, hogy az igazságtalan, egykulcsos adó veszélyes a munkahelyekre és a bérek színvonalára is, ezért az Együtt-PM legkésőbb 2014-ben eltörölné azt - jelenti ki.
Tordai Bence arra is felhívja a figyelmet, hogy az is foglalkoztatottnak számít, aki a kérdezőbiztos által kérdezett héten akár csak egy órát is dolgozott, és ezzel jövedelmet szerzett. A közmunkások is növelik a foglalkoztatottsági rátát, ezért költ jövőre a kormány háromszor annyit közmunkára, mint álláskeresési járadékra - teszi hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


