Az MSZP és az Együtt-PM
Bajnai, Mesterházy: aláírták a választási megállapodást
Nem neveznek meg közös miniszterelnök-jelöltet, de mind a 106 egyéni választókerületben csak egy jelöltet állítanak. 75 körzetben az MSZP, 31-ben az Együtt-PM nevezi meg, hogy ki indul.
2013.10.22 12:54MTI
Fotó: MTI
Aláírta Mesterházy Attila MSZP-elnök és Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője a két szervezet közötti választási megállapodást kedden Budapesten.
Az augusztus végén megkötött és most szentesített egyezség szerint a felek
külön listán indulnak a 2014-es parlamenti választáson, nem neveznek meg közös miniszterelnök-jelöltet, de mind a 106 egyéni választókerületben csak egy jelöltet állítanak. 75 körzetben az MSZP, 31-ben az Együtt-PM nevezi meg, hogy ki indul.
Ha a baloldal győz a választáson, az lesz a miniszterelnök, akinek a pártja több listás szavazatot szerez.
Az A38 hajón tartott eseményen Bajnai Gordon és Mesterházy Attila is a kormányváltó szövetség létrejötteként értékelte a megállapodást.
Bajnai Gordon azt mondta: a szövetség megoldást kínál Magyarország válságára, a rossz kormányzásra, van megoldási tervük a munkanélküliségre, az elszegényedésre és az elvándorlásra is.
Hozzátette: a megállapodás kikerüli az új választási rendszer csapdáját, garancia arra, hogy egyetlen kormányváltó szavazat sem veszik el jövőre.
Mesterházy Attila hangsúlyozta: nem hatalomtechnikai alkut, hanem programalapú egyezséget kötöttek, és az MSZP választási programjának is része a két párt közötti közpolitikai megállapodás.
A szocialista pártelnök kiemelte, közös jelöltként tekintenek az egyéni körzetekben elindulókra, a szocialista kampánycsapatok az Együtt-PM jelöltjeiért is ugyanolyan erőbedobással dolgoznak majd.
Mesterházy Attila kérdésre válaszolva azt mondta, a szövetségi tárgyalások nem egy párttal kezdődtek, de "eggyel értek véget".
A szövetségkötés lezárult, nem történt olyan esemény, amely miatt a résztvevők körét bővíteni kellene - közölte.
A két pártvezetőt szembesítették azzal, hogy az MSZP képviselői igennel, a PM-hez tartozó függetlenek viszont nemmel szavaztak az újabb, 11,1 százalékos rezsicsökkentésre.
Bajnai Gordon elmondta: nincs véleménykülönbség a két párt között, a szocialisták szavazata annak szólt, hogy támogatják a megélhetési költségek csökkentését, míg a Párbeszéd Magyarországért képviselői azt jelezték, hogy a kormány által végrehajtott rezsicsökkentés fenntarthatatlan, igazságtalan és választási célokat szolgál, ezért másképp kell csinálni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


