Homályos eredet
Kampánypénzek: Gyurcsány szeretné, ha feljelentenék
Sérült a pártok finanszírozásának "alapszabálya". Mindezt azonban Gyurcsány szerint rajta kívül soha senki nem akarta vizsgálni. Ő szerette volna elérni, hogy rendet tegyenek, de a nagy pártok közül ebben csak az MSZP lett volna partner, a Fidesz nem.
2013.10.18 10:39MTI
Fotó: MTI
Gyurcsány Ferenc azt mondta, szeretné, ha feljelentenék az MSZP pénzügyi támogatásával kapcsolatban elhangzott mondata miatt, mert úgy véli, akkor talán közelebb lehetne jutni a valósághoz a kampányfinanszírozás ügyében.
A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, az MSZP egykori vezetője erről péntek reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt egy hétfői pódiumbeszélgetésen tett kijelentése kapcsán. Akkor az MSZP finanszírozására utalva azt mondta: "én voltam ennek a pártnak az elnöke, sok helyről vándorolt oda a pénz, Európából nem nagyon, ahonnan meg vándorolt, azt meg jobb, ha nem tudjuk".
Gyurcsány Ferenc pénteken a Kossuth Rádióban azt mondta: "világos volt, hogy 386 millió forintból nem lehet kampányt csinálni". A nagy pártok sok milliárd forintot költenek a kampányra - tette hozzá a DK elnöke, hozzátéve, ezek "homályos eredetű pénzek", amelyekről nem készültek hivatalos elszámolások.
A volt kormányfő azt mondta: nem tudják, hogy ez bűncselekmény-e, de az biztos, hogy sértette a pártok finanszírozásának "alapszabályát". Mindezt azonban Gyurcsány Ferenc szerint rajta kívül soha senki nem akarta vizsgálni. Ő szerette volna elérni, hogy ebben rendet tegyenek, de a nagy pártok közül ebben csak az MSZP lett volna partner, a Fidesz nem - mondta.
Gyurcsány Ferenc kérdésre válaszolva kijelentette: szeretné, ha feljelentenék. "Ez lenne a legjobb, ami történhet egy ilyen ügyben" - fogalmazott, kifejtve: egy bírósági eljárásban a tanúk igazmondásra vannak kötelezve, és így talán "közelebb jutnának a valósághoz". Szerinte "ennek nem örülne a mai kormánypárt".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


