Kapkodtak
Mol-INA-ügy - Mesterházy szerint rossz választ adott a kormány
Az MSZP elnöke szerint a kormány kapkodó, rossz választ adott a Mol-INA-ügyben, és a nemzeti érdekkel ellentétesen cselekszik, amikor arra biztatja a Molt, hogy adja el részesedését a horvát olajtársaságban.
2013.10.04 15:10MTI
Mesterházy Attila pénteken azt mondta az MTI-nek: a magyar hatóságok a Mol-INA-ügyben lefolytattak egy vizsgálatot, azóta új körülmény nem vetődött fel, így az MSZP ezt egy lezárt jogi ügynek tekinti.
Az MSZP elnöke közölte, ugyanakkor a kabinet hibát követ el, amikor kormányhatározattal próbál belenyúlni egy tőzsdei cég stratégiájába.
Hozzátette: az Orbán-kormány szembemegy a nemzeti érdekkel, amikor azt mondja, a Mol adja el részesedését a horvát olajcégben, ez ugyanis a magyar vállalat régiós vezető szerepét veszélyezteti. Az MSZP álláspontja, hogy a Molnak meg kell tartania részesedését az INA-ban - jelentette ki Mesterházy Attila.
Ugyanakkor érthetetlennek nevezte, hogy az Orbán-kormány miért "támadja" a horvát kormányt, hiszen Horvátországban az ügyészség nincs a kormány alá rendelve, a Mol-INA-ügyben pedig még az előző, jobboldali kormány idején indult eljárás.
Mesterházy Attila szerint ezért felesleges és igazságtalan a horvát kormányt támadni, mint ahogy Martonyi János külügyminisztert "sem visszatartani, hanem küldeni kellene", hogy tárgyaljon horvát partnerével. Az MSZP elnöke szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek is meg kellene keresnie a horvát kormányfőt, hogy agresszív üzengetés helyett így próbálja rendezni a két ország kapcsolatát befolyásoló politikai vitákat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06