Iszapömlés
Vörösiszap: csendes megemlékezések a katasztrófa 3. évfordulóján
A Makovecz parkban beszédek hangzanak el, az Újjászületés kápolnájánál pedig ökumenikus istentisztelet lesz. Este fáklyás felvonulás indul a Makovecz parkból az emlékparkba, az emlékezés napjának programja vízi fényjátékkal zárul.
2013.10.04 09:31MTI
Október 4-én van a vörösiszap-katasztrófa harmadik évfordulója, az érintett települések csendes megemlékezést, fáklyás felvonulást tartanak.
Három éve, 2010. október 4-én Ajka közelében, Kolontár községnél átszakadt a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ajkai timföldgyára X-es zagytározójának gátja, és a kizúduló több mint egymillió köbméternyi vörösiszap elöntötte Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely mélyebben fekvő részeit. A katasztrófa következtében tíz ember vesztette életét, több mint kétszázan megsérültek.
Kolontáron ma csendes megemlékezést rendeznek: szentmisét tartanak, majd a polgármester mond beszédet, amelyet fáklyás felvonulás követ.
Devecserben nyolctól délután öt óráig be lehet járni azokat az intézményeket, épületeket, amelyeket a katasztrófa után hoztak létre vagy újítottak fel. A Rotary-házban és a katolikus templomban Makovecz Imre építész grafikáiból nyílik időszaki kiállítás (az ő tervei alapján építették meg Kolontáron és Devecserben a vörösiszap-károsultak új házait), a várkerti sportpályán pedig a tankerület diákjai versengenek. A Makovecz parkban beszédek hangzanak el, az Újjászületés kápolnájánál pedig ökumenikus istentisztelet lesz. Este fáklyás felvonulás indul a Makovecz parkból az emlékparkba, az emlékezés napjának programja vízi fényjátékkal zárul.
Somlóvásárhelyen nem tartanak külön megemlékezést, az ott lakók a devecseri programokhoz csatlakoznak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06