Ő szippantott?
Nyomozást indult a szombathelyi droggyanú ügyében
Nyomozást indított a rendőrség abban az ügyben, amelyben Lazáry Viktor szombathelyi fideszes alpolgármestert egy videofelvétel alapján drogfogyasztással gyanúsította meg a helyi önkormányzat szocialista frakcióvezetője.
2013.10.01 08:44MTIEgyelőre csak a nyomozás megindításának tényét erősítette meg kedden a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Arról Leibinger Eszter még nem adott tájékoztatást, hogy ismert vagy ismeretlen tettessel szemben, pontosan milyen bűncselekmény gyanújával indítottak büntetőeljárást.
Lazáry Viktor ugyanis korábban közleményben tudatta: nem ő látható a videofelvételen, soha nem drogozott, a felvétel szerinte hamisítvány. Jelezte, nagy nyilvánosság előtt tett rágalmazás és kényszerítés bűntette miatt feljelentést fog tenni.
Czeglédy Csaba szocialista önkormányzati frakcióvezető korábban azt mondta: a rendelkezésére álló összes bizonyítékot átadta a rendőrségnek, ezek között annak a szombathelyi dílernek a nevét is, akitől gyanúja szerint az alpolgármester és mások is beszerezhették a kemény drogot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


