Egy lépés előre, két lépés hátra
Az MSZP visszavonja az E.ON-vizsgálóbizottság létrehozását célzó indítványát
Az MSZP-frakció csütörtökön úgy döntött, visszavonja vizsgálóbizottsági kezdeményezését, amely arra irányult, hogy a parlament tárja fel az E.ON-gázüzletág megvásárlásának hátterét. A döntést azzal indokolták, hogy nem akarnak együttműködni a Jobbikkal. A testület létrehozását azonban továbbra is fontosnak tartják.
2013.09.26 14:51MTIAz MSZP múlt hétfőn jelentette be, parlamenti vizsgálóbizottságot állítana fel, hogy kiderüljön, a Magyar Villamos Művek miért fizeti ki "a reális piaci ár többszörösét" a német energiaipari vállalat magyarországi gázüzletágáért.
Az indítványhoz, amelyet egy hét elteltével nyújtott be Mesterházy Attila pártelnök és két frakciótársa, a Jobbik és az LMP képviselői is csatlakoztak, így gyűlt össze a szükséges 78 aláírás.
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője ezután arra szólította fel a szocialistákat, vonják vissza aláírásukat a javaslatról, miután azon a Jobbik képviselőinek szignója is szerepel. A kormánypárti politikus emlékeztetett: Mesterházy Attila korábban, a jobbikos Gyöngyösi Márton antiszemita parlamenti felszólalása után közölte, semmilyen együttműködésre nem hajlandók a Jobbikkal, nem vesznek részt közös parlamenti kezdeményezésekben sem.
Az MSZP-frakció csütörtökön úgy döntött: visszavonja az előterjesztést. Közleményükben azt írták: a szélsőjobboldali Jobbikkal továbbra sem hajlandók semmilyen formában együttműködni.
A szocialisták újra benyújtják a vizsgálóbizottsági kezdeményezést, de rögzítik, hogy jobbikos képviselő nem csatlakozhat. "Biztosak vagyunk abban, hogy amennyiben a Fidesznek nincs takargatnivalója az E.ON magyarországi gázüzletágának állami felvásárlása ügyében, akkor a vizsgálóbizottság létrejön" - olvasható a közleményben.
Vizsgálóbizottság létrehozását a képviselők ötöde kezdeményezheti, a baloldali ellenzéknek azonban egyedül nincs ennyi képviselője az Országgyűlésben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


