Bővült a gyűjtemény
Négy új hungarikumot jelentettek be
A csabai kolbásszal, a hízott libából előállított termékekkel, a tokaji aszúval és a Béres-cseppel bővítette a hungarikumok gyűjteményét a Hungarikum Bizottság keddi, székesfehérvári ülésén - jelentette be a bizottság elnöke.
2013.09.24 19:03MTIFazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter közölte, hogy a magyarság kiemelkedő termékei, a hungarikumok gyűjteménye mellett a nemzeti értékeket nyilvántartó Magyar Értéktár is bővült. Az értéktárba felvették a szikvizet, a Kürt-adatmentést, a magyar operettet, Puskás Ferenc életművét és a fröccsöt.
A miniszter beszámolt arról is, hogy a bizottság kiválasztotta a hungarikum tanúsító védjegy megalkotására kiírt pályázat nyertesét, akinek alkotása a jövőben védjegyként fog szolgálni. A védjegy a magyar értékeket és csúcsteljesítményt képviseli, az 1100, Kárpát-medencében töltött évet és a magyar alkotásokat képviseli. Továbbá segít a hungarikumok megismertetésében és megjelölésében is - fogalmazott.
Fazekas Sándor az MTI kérdésére elmondta: a választás előtt a beérkezett pályázatokat, javaslatokat a szakbizottságok véleményezték, és azokat tárták a bizottság elé, amelyek megfeleltek a hungarikumok kritériumainak. A négy új hungarikummal a gyűjtemény jelenleg húsz tagot számlál.
Horváth Zsolt értéktár-koordinációs megbízott jelezte, az elmúlt időszakban minden megyében létrejöttek a megyei értéktárak, és az értéktárbizottságok is működnek. A feltáró munkát segíti a Hungarikum Klub mozgalom is, ahol magánszemélyek, baráti társaságok és civil szervezetek kutatják az értékeket, és a helyi és a megyei értéktárba vagy a hungarikumok gyűjteményébe delegálják ezeket - tette hozzá.
Gyaraky Zoltán, a bizottság titkára újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a tavasszal meghirdetett védjegy pályázatra mintegy 370 pályamű érkezett. A többszintű szűrést követően nyolc került a Hungarikum Bizottság elé. Ezek közül választották ki a nyertest, aki Szent Korona 1000 jeligével pályázott. A védjegyet a védjegyszabályzat elfogadását követően vezetik be.
A Hungarikumok Gyűjteményébe eddig az agrár- és élelmiszergazdaság területéről a pálinka és a törkölypálinka, a kulturális örökségek közül a matyó népművészet, a táncház módszer, a tokaji történelmi borvidék kultúrtáj, az ezeréves Pannonhalmi Bencés Főapátság és természeti környezete, Budapest (a Duna-partok, a Budai Várnegyed és az Andrássy út), a Fertő/Neusiedlersee kultúrtáj, a herendi porcelán, Hollókő ófalu és környezete, a Hortobágyi Nemzeti Park, a mohácsi busójárás, Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője, illetve a solymászat került. Természeti környezet kategóriából az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai, míg a turizmus és vendéglátás kategóriából a karcagi birkapörkölt gazdagította a hungarikumok körét.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06