Döntött a Kúria
Eutanázia - törvénysértő az OVB döntése a népi kezdeményezés hitelesítéséről
Törvénysértő az Országos Választási Bizottság (OVB) határozata az eutanáziáról szóló népi kezdeményezés hitelesítéséről.
2013.09.12 09:22MTI
Az aláírásgyűjtő ív mintapéldányán szereplő kérdés így szólt: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedő felnőtt korúak orvosi segítséggel vethessenek véget az életüknek?"
A Kúria megállapította: a népi kezdeményezés célja, hogy az Országgyűlés az adott kérdést tűzze napirendre és tárgyalja meg, az OVB-határozatban hitelesített kérdés azonban megfogalmazásával azt a látszatot kelti, hogy a választópolgárok az aláírásukkal népszavazást kezdeményeznek, így nem az derül ki egyértelműen, hogy miről is döntenek.
A kérdés azt sugallja, hogy az ügyben a választópolgárok döntenek az Országgyűlésre kötelező módon. A népi kezdeményezésre feltett kérdés ezért alkalmas arra, hogy a választópolgárokat adott esetben félrevezesse - közölték. Hozzátették: ezért a Kúria az aláírásgyűjtő ív mintapéldányát hitelesítő OVB-határozatot megsemmisítette, és az OVB-t új eljárásra utasította.
Az OVB július elején hitelesítette azt a magánszemélyek által jegyzett népi kezdeményezést, amely lényegében az aktív eutanázia lehetőségét teremtette volna meg orvosi részvétellel. A határozattal szemben azonban egy magánszemély jogorvoslattal élt - a 15 napos határidőn belül - július 23-án. A Kúriának az ügyben soron kívül kellett döntenie, de ennek nincs meghatározott határideje.
A népi kezdeményezésekhez 50 ezer érvényes aláírás kell, ha ez összegyűlik, a parlamentnek napirendjére kell vennie a kérdést. A kezdeményezés ellen tiltakozott a Magyar Orvosi Kamara (MOK), visszautasítva az aktív eutanáziát.
A népi kezdeményezéssel kapcsolatban Nagy Kálmán, a KDNP országgyűlési képviselője korábban azt mondta, hogy pártja az eutanázia aktív és passzív formáját egyaránt elutasítja, törvényellenesnek tartja, és soha nem fog ilyen jogszabályt megszavazni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


