Együtt, de a DK nélkül
Nehéz helyzetbe került Gyurcsány Ferenc
Nehéz helyzetbe került a Demokratikus Koalíció azáltal, hogy kiderült, az ellenzéki pártnak nem sikerült választási egyezségre jutnia az MSZP-vel.
2013.09.10 17:56MTI
Az MSZP kedden jelentette be, hogy befejezte a szövetségkötési tárgyalásokat azt követően, hogy sem a Demokratikus Koalícióval, sem Fodor Gábor liberális pártjával nem köt választási megállapodást.
Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezető elemzője a helyzetet értékelve azt mondta, a szocialisták abban bíznak, hogy a baloldal legnagyobb szereplőjeként el tudják szívni a kis pártok szavazóit. Ezen stratégia nagy előnye, hogy sikeressége esetén nem kell osztozkodni, vagyis a megszerzett helyek sorsáról egyedül dönthet az MSZP - fejtette ki, hozzátéve ugyanakkor, hogy a szocialisták nagy kockázatot is vállalnak Gyurcsány Ferenc távol tartásával, aki reménytelen helyzetéből adódóan kockázat nélkül bevethet bármit a következő fél évben politikai túlélése érdekében.
A Századvég munkatársa szerint ugyan igaz, hogy a volt kormányfő valóban sok szavazót eltántoríthat az MSZP-től, Gyurcsány Ferenc mégis külön indulva is veszélyes lehet a baloldalnak, hiszen korábbi kormányfőként "komoly információk birtokában" akár "ádáz harcba" is kezdhet a szocialista párt szavazóiért.
"Ebben a helyzetben tehát a baloldalnak nem volt jó döntési lehetősége" - fogalmazott Lánczi Tamás, aki szerint ezzel egy időben a jobboldal előtt "jobb és még jobb" forgatókönyvek bontakoznak ki. Kiemelte, a kormánypártoknak kedvez, hogy a baloldalon nincsenek új szereplők, "csak a múlt emberei jönnek elő". A Századvég munkatársa szerint a Fidesz helyzetét könnyíti, hogy egyszer már legyőzött ellenfeleket kell újra megelőzni, a baloldal legfontosabb politikai szereplőit ráadásul szembesíteni lehet a 2010 előtti népszerűtlen kormányzással, mivel komoly tisztségeket töltöttek be akkoriban.
Juhász Attila, a Political Capital (PC) vezető elemzője szintén azon a véleményen volt, hogy az MSZP nem akart több szövetségesi megállapodást kötni azt követően, hogy az Együtt-PM-nek felajánlottak 31 egyéni választókerületet a 106-ból. Mesterházy Attila pártelnöknek ugyanis feltehetően nehéz lett volna elfogadtatni saját pártján belül újabb képviselői helyek átengedését, hiszen azokból a csökkenő parlamenti létszám miatt egyébként is kevesebb lesz.
Gyurcsány Ferenc pártjának ugyanakkor érdeke lett volna megállapodni a szocialistákkal, ugyanis a volt kormányfő feltehetően csak így tudta volna jövőre is biztosítani helyét a parlamentben - fejtette ki a PC munkatársa, aki szerint a DK saját maga által bevallottan is csak kevés, 100-200 ezer voksot tudott volna hozni, ráadásul az utóbbi időben láthatóan nem is tudták növelni táborukat, miközben Gyurcsány Ferenc személye valószínűleg nagy számban tartotta volna távol a bizonytalan szavazókat.
Juhász Attila szerint az MSZP tehát a volt kormányfő elutasítottsága miatt kockáztatja a DK szavazóinak elvesztését, hiszen azáltal több lehetséges voksot is veszíthet. Az elemző szerint a szocialisták nem érdekeltek abban, hogy kampányukban kiemelt figyelmet fordítsanak a DK-ra, de szavazóik egy részét igyekeznek majd megszerezni azzal, hogy biztosan többször elmondják: a Gyurcsány Ferenc pártjára adott szavazatok elveszettnek számítanak majd a baloldalon.
A PC vezető elemzője hangsúlyozta továbbá, hogy bár a DK kevés számú szavazója rendkívül elkötelezett pártja mellett, körükben is felvetődhet: érdemes-e egy esélytelennek tartott pártra adniuk voksukat. Gyurcsány Ferenc ezért minden bizonnyal "teljesen bedobja majd magát" a kampányban és igyekszik a személyiségére jellemző módon fokozni a rá irányuló médiafigyelmet - tette hozzá Juhász Attila.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06