Javaslat
5 százalékra csökkentené az alapvető élemiszerek áfáját 2014-től az LMP
Az alapvető élelmiszerek áfájának öt százalékra csökkentését javasolja 2014 elejétől az LMP.
2013.09.05 11:33MTILengyel Szilvia képviselő azt mondta, hogy az EU-n belül Magyarországon a legmagasabb az áfakulcs, ami elősegíti a feketekereskedelem virágzását és ellehetetleníti a magyar élelmiszeripari vállalkozásokat.
A képviselő hivatkozott arra, hogy sajtóbeszámolók szerint Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár a hét elején egy lakossági fórumon azt mondta, január 1-jétől tíz százalék alá csökkenhet a sertés- és a baromfihús áfája a mostani 27-ről. Eközben a héten az MSZP politikusai is az áfatörvényhez kapcsolódó módosító javaslatokat nyújtottak be – tette hozzá.
Lengyel Szilvia úgy látja, az MSZP és a Fidesz áfacsökkentési hajlandósága attól függ, hogy az adott párt kormányon van vagy ellenzékben.
A Fidesz 2008-ban húszról tíz százalékra akarta csökkenteni az élelmiszerek áfáját, de erre az akkor kormányon lévő MSZP azzal reagált, hogy a lépés nem megalapozott, populista - mondta, hozzátéve: ellenzékből most az MSZP szólítja fel az élelmiszerek áfájának csökkentésére a kormányt, de a nemzetgazdasági tárca államtitkára márciusban, egy képviselői kérdésre adott válaszában még úgy fogalmazott, nem érdemes az élelmiszerek áfájának gyors csökkentésére számítani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


