Probláma, ami megoldásra vár
Tarlós szerint ellentmondásos a dugódíjjal kapcsolatos helyzet
A főpolgármester szerint ellentmondásos a dugódíjjal kapcsolatos helyzet, ugyanis a parlament korábbi döntése nem teszi lehetővé a bevezetését, de az előző városvezetés vállalta azt a 4-es metró uniós támogatásának fejében.
2013.08.29 20:59MTI
Tarlós István a Hír TV Magyarország élőben című műsorában csütörtök este arról beszélt: a behajtási díj fővárosi bevezetése jelenleg törvénysértő lenne. Jelezte ugyanakkor, hogy Demszky Gábor korábbi főpolgármester vállalta a dugódíjat a 4-es metró uniós támogatásának fejében.
A főpolgármester szerint "elég baj", hogy ezt az ellentmondásos helyzetet meg kell oldani, de dolgoznak rajta, szakmai értelemben folyik a munka, ugyanakkor nem tud semmit kilátásba helyezni. Cinizmusnak nevezte, hogy vannak, akik gúnyolódnak a problémán, s kijelentette: ha az előző városvezetés nem hagyta volna itt ezt a helyzetet, akkor most nem kellene az uniónál "kuncsorogni".
A városvezető szólt arról is, hogy szakmai hibának tartja a gépjárműforgalom lassítását a fővárosban, ezért a közlekedési lámpák összehangolásának felgyorsítására kérte a Budapesti Közlekedési Központot.
A főpolgármester beszélt a hajléktalankérdésről is. Megfogalmazása szerint a "civil szervezetnek nevezett anarchistáknak" soha semmi bajuk nincs a kérdéssel, ha a hajléktalanok lakhatnak az aluljáróban, és elvégezhetik ott a biológiai szükségleteiket, de abban a pillanatban problémájuk van, ha a főváros elkezdi ezt kezelni. Mint mondta, az érintettek is elismerik, hogy a hajléktalanok fáznak és éheznek az aluljárókban, de csak azt a demagóg ötletet tartják megoldásnak, hogy utaljanak ki nekik lakást.
Tarlós István megjegyezte, hogy az előző városvezetés utolsó öt évében évente átlagosan három hajléktalan kapott lakást a pályázat útján kiutalt 3300-ból, a férőhelyek száma 340-nel bővült, s különböző kórházakban összesen 100 helyet kaptak.
Kiemelte: ezzel szemben 2010 óta hétszázzal nőtt a munkásszállóknál színvonalasabb férőhelyek száma, egészségügyi központot hoztak létre, nőtt a biztonság. A főváros a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal és a Belügyminisztériummal folytatja a programot, és visszaadja az eredeti funkcióinak az építményeket, műtárgyakat, közterületeket - jelentette ki a főpolgármester.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06