Országgyűlés
Rendkívüli ülésen tárgyalja a Ház a pedagógus-béremelés kiterjesztését
Kétnapos rendkívüli ülést tart hétfőn és kedden az Országgyűlés. A képviselők a köznevelési törvény módosítását tárgyalják meg és kedden már szavaznak is pedagógus-béremelés kiterjesztéséről.
2013.08.25 18:02MTIA hétfői ülésnap kezdetén a közelmúltban elhunyt volt MDF-es képviselőre, Gyarmati Dezsőre, a hazai és a nemzetközi vízilabdasport világhírű alakjára, valamint a korábban a KDNP-frakcióban és függetlenként is politizáló Keresztes Sándorra emlékeznek a honatyák, majd a napirend előtti felszólalások következnek.
Még az interpellációs blokkot megelőzően döntést hoznak a képviselők a házelnök javaslatáról, Kövér László fejenként 50 ezer forinttal csökkentené a Párbeszéd Magyarországért két politikusa, Jávor Benedek és Szabó Tímea független képviselő tiszteletdíját. A két politikus korábban egy molinót tartott fel az ülésteremben a miniszterelnöknek a Tavares-jelentéssel foglalkozó beszéde kezdetén.
Az interpellációs blokkot követően a köznevelési törvény módosításának tárgyalásába kezd a Ház, várhatóan a házszabálytól eltérően: a képviselők még aznap lefolytatják az összevont általános és részletes vitát az emberi erőforrások miniszterének előterjesztéséről.
Kedden, a napirend előtti felszólalásokat követően, az esetleges módosító javaslatokról szavaznak a képviselők, illetve a zárószavazást is megtartják a nemzeti köznevelésről szóló törvény módosításáról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


