A kormány nevében
Csepreghy: az NFÜ felülvizsgálja a kedvezményezettek tulajdonosi hátterét
"A kormány nevében Lázár János, a Miniszterelnökség államtitkára arra utasította a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) dolgozóit, hogy a 2007 január elsejétől kötött összes támogatási szerződést vizsgálják meg."
2013.08.16 17:02MTICsepreghy Nándor, a Miniszterelnökség kiemelt fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára hozzátette: világos képet kell kapni arról, hogy 2007 január elseje óta kötött szerződések kedvezményezettjei milyen tulajdonosi háttérrel rendelkeznek.
Csepreghy Nándor bejelentette azt is, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek 2013. szeptember 1-jén új eljárási rendet kell bevezetnie, amely szigorúbb nyilatkozati kötelezettséget ró a pályázatot benyújtó potenciális kedvezményezettre.
A helyettes államtitkár hangsúlyozta: világos képet kell kapni arról, hogy 2007. január elseje óta kötött szerződések kedvezményezettjei milyen tulajdonosi háttérrel rendelkeznek. Elmondása szerint a 2007. január elseje óta kötött támogatási szerződések felülvizsgálata több tízezer szerződés áttekintését jelenti.
A 2007-2013-as fejlesztési ciklus lezárása csak akkor fejezhető be hatékonyan, amennyiben ezt elvégzik - tette hozzá. Csepreghy Nándor emlékeztetett arra, hogy az alaptörvény szerint csak átlátható tulajdonosi szerkezetű cég számára lehet bármilyen állami támogatást adni.
Visszamenőleges hatállyal a 2011 előtt megkötött szerződéseket nem lehet szankcionálni, de az állampolgároknak joguk van tudni, hogy a forrásokat kik és milyen célokra kapták - fogalmazott a helyettes államtitkár, aki szerint Magyarország az Európai Unió tagországai közül a legszigorúbb intézkedést vezette be, hogy garantálja, az országban off-shore vagy átláthatatlan tulajdonosi szerkezetű cég ne jusson közpénzhez.
Kérdésre válaszolva a helyettes államtitkár megismételte, a 13 felfüggesztett operatív programnál többnyire az a gond, hogy a közbeszerzésen előírták a mérnöki munkánál a kötelezető kamarai tagságot és a magyar nyelv tárgyalási szintű ismeretét. 2013. február elsejétől ezt már nem követelik meg - jelezte. Elmondta: a bizottság szankcionálni akar, vita van a mértékről.
Szeptember 9-én Lázár János találkozik Johannes Hahn regionális politikáért felelős uniós biztossal, ekkor a vita végére pontot tehetnek. A felfüggesztés miatt 500-600 milliárd forint forrást veszíthet el Magyarország. Úgy vélte, a jövőre nézve megoldást jelenthet, hogy a minisztériumok és háttérintézményeik felelnek a költségvetésükkel is a forrásfelhasználásért.
A helyettes államtitkár ugyancsak kérdésre válaszolva elmondta, hogy az idén várhatóan 500-600 milliárd forint új forrás lesz, amelynek felhasználásával kapcsolatban augusztus 31. előtt döntés születik. Várhatóan egy részére pályázatot írnak ki szeptemberben, illetve a tartaléklistán lévő projektek kaphatnak forrást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


