Tátrai Miklós és társai Szolnokon
Szerdán folytatódik a büntetőper Sukoró-ügyben
A mostani vádirat szerint a beruházással összefüggő telekcsere-szerződés teljesülése esetén 1,294 milliárd forint kár érte volna az államot.
2013.08.16 11:27MTI
Szerdán folytatódik a Sukoró-ügyként ismert, Tátrai Miklós, a vagyonkezelő egykori vezérigazgatója és társai büntetőperének tárgyalása a Szolnoki Törvényszéken - közölte Sándor Géza szóvivő pénteken.
Az idén januárban kezdődött perben az öt vádlott után eddig 37 tanút hallgatott meg a bizonyítási eljárás keretében Sólyomváriné Csendes Mária bírói tanácsa, most három nap alatt újabb négy tanú következik - tette hozzá. Arra, hogy kik a most beidézett tanúk, a szóvivő nem tért ki.
Az MTI más forrásból úgy értesült, hogy az első napra, szerdára Joav Blum izraeli-magyar üzletember, csütörtökre Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és Veres János volt pénzügyminiszter, míg péntekre Oszkó Péter, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere kapott idézést.
A vádirat szerint a Központi Nyomozó Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérletével vádolja az elsőrendű vádlott Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatóját, a másodrendű vádlott Császy Zsoltot, az MNV volt értékesítési igazgatóját, a harmadrendű vádlott Markó Andreát, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkárát és a negyedrendű vádlott F. Zsolt értékbecslőt. Császy Zsoltot és F. Zsoltot mint bűnsegédet vádolják ezzel a cselekménnyel. V. Bálint ügyvéd, ötödrendű vádlott ellen kétrendbeli közokirat-hamisítás bűntette a vád. A másodrendű és a negyedrendű vádlottat magánokirat-hamisítással is vádolják.
Az ügy lényege, hogy az állam képviseletében eljáró MNV Zrt. 2008. július 30-án kötött - a Fejér megyei Sukoróra tervezett turisztikai beruházáshoz kötődő - telekcsere-szerződést egy külföldi befektetői csoport képviselőjével, Joav Blum izraeli-magyar üzletemberrel. A Központi Nyomozó Főügyészség ezzel kapcsolatban 2009 áprilisában nyomozást indított. A Fővárosi Ítélőtábla 2011. június 13-án jogerősen semmisnek nyilvánította a szerződést, kimondva, hogy vissza kell állítani az eredeti állapotot. A mostani vádirat szerint a beruházással összefüggő telekcsere-szerződés teljesülése esetén 1,294 milliárd forint kár érte volna az államot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06