Szerda reggelig
Körülbelül ezer embert kellett ellátni a Szigeten
Körülbelül ezer embert kellett ellátni szerda reggelig a Szigeten. A legtöbben végtagsérülésekkel jelentkeznek, de a hőség is komoly gondokat okoz.
2013.08.07 14:42MTI
A Sziget egészségügyi szolgálata körülbelül 450 emberrel dolgozik a fesztiválon - mondta az MTI-nek szerdán Szeles Géza, az egység vezetője. A szolgálathoz tartozik 18 orvos, 38 nővér és 8 mentő, utóbbiak teljes személyzettel.
A többiek betegkísérők, tolmácsok és az esetek dokumentációit írják le. Mellettük három műszakban összesen 72 járőr keresi folyamatosan a sérülteket a fesztivál területén. A rádióval és GPS-szel is felszerelt járőrök egyszerre 24-en, hármas csoportokban járják a Szigetet. Szeles Géza ezt azzal indokolta, hogy egy ekkora rendezvénynél nem elég passzívan megvárni, hogy a sérültek, betegek maguk jelentkezzenek.
Az egészségügyi szolgálatot vezető orvos hangsúlyozta, hogy a több száz tagú biztonsági személyzettel is folyamatos összeköttetésben állnak, mentőkoordinátoruk pedig ott ül az operatív irányítási központban. Szeles Géza azt mondta: tapasztalatai szerint a fesztiválozók az elmúlt években elég jól megtanulták, hogy vész esetén az elsősegélynyújtót vagy a biztonsági őrt kell értesíteni, ezért már viszonylag kevés értesítést kapnak az Országos Mentőszolgálattól.
Az egészségügyi személyzet péntek délután hatkor kezdett el dolgozni a Szigeten, szerda reggelig körülbelül ezer esetet kellett ellátniuk. A leggyakoribbak a traumatikus esetek, "magasan a végtagsérülések vezetnek", ezen belül is a boka vagy térdsérülések fordulnak elő a legtöbbször. Szeles Géza hozzátette ugyanakkor, hogy ezeken kívül is minden előfordulhat, egy résztvevőt például kórházba kellett vinniük vakbélgyulladás gyanúja miatt.
A hőség biztosan emelt az ellátási számon, viszonylag sok volt az ájulás annak ellenére, hogy az egészségügyi szolgálat is oszt vizet - mondta. Problémát jelent, hogy esténként sem hűl le a levegő és azoknak, akik éjszaka is szórakoznak, nem tud pihenni a szervezetük. Ha a következő napokban nem enyhül a hőség, akkor ezeknek az eseteknek a száma várhatóan meg fog emelkedni annak ellenére, hogy járőreik figyelmeztetik a napon ülőket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


