Kár-érték
A dunai árvíz okozta kár töredéke a három évvel ezelőtti tiszainak
A biztosító ügyfelei a nemrég levonult dunai árvíz miatt 489 kárt jelentettek, közel 100 millió forint értékben, a 2010-es tiszai árvíz közel 5 ezer kárára 1,58 milliárd forintot fizetett ki a biztosító - közölte a lakásbiztosításban piacvezető cég.
2013.07.13 09:26MTIA Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) korábban közölt összesített adatai szerint a Duna 2200 kárt okozott, a becsült kár pedig megközelíti az 1,3 milliárd forintot. Így az idén a dunai kár a teljes biztosítási szektorban nem érte el a három évvel ezelőtti tiszai kár Aegonra jutó részét.
A legtöbb kár - az Aegon ügyfélkörében - a Duna-kanyarra és a fővárosra jut.
A Groupama Garancia Biztosítót terhelő mintegy 300 kárból 124 Győrújfalura esett, Pest megye a második a sorban. Ez a biztosító a károk 70 százalékának a feldolgozása után 21 millió forintot fizetett ki.
Kapcsolódó írások:
- Nőtt a politikai hírek aránya a híradókban - az árvíz is hozzájárult
- Bakondi: 30 milliárd forint fölött lesznek az árvíz költségei
- Árvíz - 800 milliós kárt jelentettek Győr-Moson-Sopron megyéből
- Az EMNT számláján pihennek meg az árvízkárosultak támogatására szánt összegek?
- Árvízkárok: a vártnál olcsóbban megússzák a biztosítók
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


