Alkoholista pokol
Idén is megünneplik az Egri Bikavért
Ismét bikavér ünnepet rendeznek Egerben: a jövő héten csütörtöktől vasárnapig immár tizenhetedik alkalommal tartják meg az eseményt a hevesi megyeszékhelyen. Idén 38 borászat, 21 étterem és tíz évjáratból mintegy százféle bor várja a látogatókat az Érsekkertben.
2013.07.05 04:29MTI
Az egri szőlő- és bortermelők 1997-ben elevenítették fel és fogalmazták újra a védőszentjükhöz, Szent Donáthoz kötődő tradicionális ünnepet. A borgasztronómiai rendezvényt azóta minden évben megtartják. Mostanra a Bikavér-ünnep lett a város legnagyobb rendezvénye, amelynek tavaly már mintegy 40 ezer látogatója volt - mondta Tarsoly József egri hegybíró a csütörtöki egri sajtótájékoztatón.
Az idei rendezvényen a borok bemutatója mellett lesz traktorverseny, koccintás verseny, az Egri Bikavér és az Egri Csillag színpadon koncertek várják az érdeklődőket, a Bikavér-ünneppel egy időben zajló XXV. Agria Nemzetközi Folktalálkozó programjait is bevonják a fesztiválba. Az Egri Bikavér színpadon fellép mások mellett a Kerekes Band, a Vivát Bacchus! Énekegyüttes és a Gesarol.
A hegybíró kitért arra, hogy Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulójára emlékezve tíz egri borászat elkészítette a Gárdonyi bort: a vörös az Egri Bikavér, a fehér az Egri Csillag, ezeket is meg lehet kóstolni az Érsekkertben.
Törőcsik Gábor programszervező arról beszélt, hogy az Egri Csillag színpadon elsősorban a fiatalok számára lesznek koncertek, dj-programok; a külföldi fellépő a finn Antero Lindgren lesz. Minden napra szerveztek gyermekprogramokat is, 16 órától 19 óráig.
A sajtótájékoztató vendége volt Thummerer Vilmos noszvaji borász, aki újabb, az Egri Borvidék hírnevét öregbítő sikerekről adott hírt: az országos borversenyen a legeredményesebb pincészet, a Vinagorán a legeredményesebb családi pincészet címet szerezték meg. Utóbbin a Merlot és a Cabernet franc kategóriában is az övék lett a legjobb fajtabor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


