14 éves lányt zaklatott
Megindult az eljárás a molesztáló kalauz ügyében
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánja a molesztáló kalauz azonosításáról szóló sajtóinformációt, Soltész Bálint, a főkapitányság szóvivője annyit közölt, hogy az üggyel kapcsolatos eljárás már megindult.
2013.06.25 10:08MTI
Konkoly-Thege László a Heves Megyei Főügyészség szóvivője korábban azt közölte, hogy a Heves megyei rendőr-főkapitányság aljas indokból, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértése miatt nyomoz, fokozott ügyészi felügyelet mellett.
Soltész Bálint ezt megerősítette az MTI-nek, és hozzátette, hogy a rendőrség várhatóan csütörtökön ad bővebb információt. Sajtóinformációk szerint fennáll a szemérem elleni erőszak és tettleges becsületsértés gyanúja is. Konkoly-Thege László korábban arról számolt be, hogy a jegyvizsgáló még június elején a Szihalom-Füzesabony vonalon molesztált egy 14 éves lányt.
Útközben ölelgette, majd Füzesabonyban nem engedte leszállni a vonatról és megpróbálta megcsókolni. A lány éppen a csók pillanatát kihasználva - amikor a kalauz lehunyta a szemét - tudott a vonatról elmenekülni. Később a visszaúton ismét ölelgette a lányt, majd a lába közé nyúlt. Ennek egy férfi vetett véget, aki rendreutasította és elzavarta a vasutast.
A Blikk keddi írása szerint nem csak a szihalmi kislányt zaklatta a jegyellenőr. A nyomozóknak tudomásuk van egy másik lányról is, akinek a kalauz "arcpirító ajánlatot" tett, és őt is megpróbálta feltartóztatni.
A Blikknek egy 18 éves lány arról beszélt, hogy a kalauz mindig bámulta őket, leült velük szemben, és pornófilmet nézett a mobiltelefonján - közölte a lap, amely szerint az ügyben a MÁV-Start belső vizsgálatot indított.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


