Forradalomra van szükség
Kövér László szerint az élet legnagyobb ajándéka a család
Kövér László szerint a család forradalmasítására van szükség Európában, a család az élet legnagyobb ajándéka, amivel megajándékozzuk egymást, Európát és az egész világot. Az Országgyűlés elnöke erről a családi történetekkel foglalkozó Életmese című pályázat díjkiosztó ünnepségén beszélt pénteken a fővárosban.
2013.06.06 16:43MTI
Kövér László hangsúlyozta, hogy nagy szavakra nincs, apró tettekre annál nagyobb szükség van a hétköznapokban. "Időről időre fel kell mutatni a példákat, hogy családban élni jó" - mondta, hozzátéve, hogy "a család az a hely, ahol a legboldogabban élhetünk, ahol otthon lehetünk a világban".
Kövér László szerint Európa vagy újra felfedezi saját gyökereit, benne a családot, vagy megszűnik Európa lenni és olyan kultúráknak adja át a helyét, amelyek nem csak tudják, meg is élik, mi az, hogy család. Hangsúlyozta, hogy a család nem pusztán eszmény, hanem az életünk legfontosabb, szeretetet adó része, ahol minden nap újra kell és újra is lehet kezdeni mindent.
A család az első hely ahol megtanulhatjuk az összetartozást a mindennapokban, egymás tiszteletét, a sokat emlegetett toleranciát - tette hozzá. Az Életmese pályázatot a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, valamint a Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete hirdette meg.
Radnainé Filep Ildikó, a debreceni egyesület elnöke ismertetve az Életmese pályázat ötéves történetét elmondta, először személyes, szülőkről nagyszülőkről, dédszülőkről tanulságos, igaz történeteket vártak. Később a gyermekek felcseperedéséről szóló történetekkel bővült a pályázat. Az idén 568 pályázat érkezett Magyarországról és a környező országokból, a legtöbb Délvidékről.
A legfiatalabb pályázó hét, a legidősebb 86 éves volt. Az ünnepségen 28 díjat osztottak ki. A legkiválóbb pályamunkákat az idén két kötetben jelentették meg. Soltész Miklós szociális államtitkár arról szólt, hogy az Életmese és más, hasonló pályázatok erősítik a mostani szülőket és a családalapítás előtt állókat.
Szerinte azért is fontos ez a pályázat, mert akik a személyes történetek segítenek másoknak, akik így sokkal inkább meg tudják valósítani azokat az álmokat, amelyeket a családalapításkor terveznek. Az írások másokon is segítenek, lehet, hogy erősítést fognak adni édesanyáknak a mindennapi harcokhoz - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
- Szívszorító képek: így ment és menekül egy család az árvíz elől
- A család "egy férfi és egy nő házassága" - román alkotmánytervezet
- Lehetségessé válik a családon belüli erőszak súlyosabb büntetése
- Családi perpatvar Babócsán
- Kigyulladt egy családi ház Balatonkenesén
- Változik a 7-es és a 33-as buszcsalád menetrendje
- Sok családban már a nők tartják el a férfiakat
- Ma veszi kezdetét a POSZT
- Családon belüli erőszak: egyhangú támogatást kapott a módosítás
- A Fidesz kitart a gyermekes családok mellett
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


